„Míg 1990-ben Európa villamos energiájának egyharmada atomenergiából származott, ma ez az arány már csak megközelítőleg 15%. Az atomenergia részarányának ez a csökkenése egy döntés eredménye volt, és utólag visszatekintve stratégiai hiba volt Európa részéről, hogy hátat fordított az alacsony kibocsátású energia megbízható és megfizethető forrásának. Ennek meg kell változnia, két jó okból is: először is azért, mert az atomenergiának és a megújuló energiáknak kulcsszerepük van, és ez nem választás kérdése, hanem a kettő kombinációja a leghatékonyabb. Ugyanis a lehető legjobb és legátfogóbb energiamixre van szükségünk: tiszta, megfizethető és rugalmas európai energiára" - mondta tegnap Ursula von der Leyen.

Tehát - “utólag visszatekintve stratégiai hiba volt”, mondja ezt most, 2026. március 10-én az Európai Bizottság elnöke a brüsszeli Nukleáris Energia Csúcstalálkozón. Fájdalmas beismerés ez, persze az mindig jó, ha megvan az önreflexió lehetősége. Csak pont az hiányzott a nyilatkozatából, hogy pontosan ki vétette ezt a “stratégiai” hibát és ki hibázott - Angela Merkel, aki 2011 után teljesen leépítette a nukleáris energiát Németországban, és ezzel megfosztotta hosszú távon a német gazdaságot a versenyképességi előnyétől. És az európai uniós intézmények, amelyek szisztematikusan a nukleáris energiával szemben léptek fel.

Európa-szerte a környezetvédő mozgalmak és a zöld pártok alapvető identitása épült az atomellenességre. Erre építették fel a támogatási bázisukat a német zöldek, vagy a Greenpeace mozgalom. A nukleáris energiával szembeni fellépés sokáig az egyes Eu tagállamok politikája volt - és mivel minden tagállam szuverén, önálló szereplő, ezzel nem is volt gond. A csernobili, majd a fukushimai katasztrófa után a németek, osztrákok és a svédek is erre az útra léptek. Az energiamix megválasztása tagállami hatáskör, és annak is kell maradnia, és ennek megfelelően viszonyultak ehhez hosszú időn keresztül az uniós intézmények is.

Azonban a 2010-es években német nyomásra és a zöldítési politikának köszönhetően a Bizottság is fokozatosan elmozdult a korábbi semleges álláspontjáról. A nukleáris energia akadályozása nem egyetlen tiltó határozattal, hanem egy összetett szabályozási, pénzügyi és politikai eszköztárral történt az elmúlt évtizedekben. A legnagyobb akadály a finanszírozási oldalon történt: az EU hatalmas keretösszegeket különített el az energetikai átmenetre, de a nukleáris energiát szisztematikusan kihagyták ezekből. A koronavírus-járvány utáni óriási segélycsomagból (RRF), amelynek jelentős része zöld célokra ment, a tagállamok nem költhettek nukleáris projektekre. Az Európai Beruházási Bank (EIB) pedig nem finanszírozhatott semmilyen, nukleáris energiával kapcsolatos projekteket, kizárólag szél- és napenergiát.

Ezen kívül az EU-n belül hosszú éveken át zajlott a lobbiharc, hogy a nukleáris energiát ne minősítsék fenntarthatónak. Ennek a németek voltak a legnagyobb lobbistái. 2022-ben, hosszú évek után végül bekerült a listára (“fenntartható átmeneti tevékenységként”), de rendkívül szigorú feltételekkel. Ezek miatt nem csak a nagyobb európai pénzügyi intézmények, de a bizonytalanság miatt a magánbefektetők sem mertek atomenergiába fektetni, mert tartottak a rossz PR-tól és a zöld szervezetek negatív kampányaitól.

De ez persze nem minden - ha meg is lett a külső finanszírozás egy-egy nukleáris projektre (mint a paksi bővítés esetében), akkor utána hosszú évekig tartó engedélyezési folyamat következett az uniós szervekben, jelentősen megnyújtva a projektek előkészítési idejét, költségeit és növelve a jogi bizonytalanságot. A jogi eljárásokkal évtizedekig lehetett blokkolni egy-egy építkezést, ellehetetlenítve annak a megvalósulását.

Ráadásul az uniós energiapolitikai célkitűzések kizárólag a “megújuoló” energiáról beszéltek, az atomenergia pedig nem számított annak. Vagyis ha egy ország - pl. Franciaország vagy Magyarország - atomenergiával csökkentette a kibocsátását, az nem számított bele az uniós célszámok teljesítésébe.

Vlagyimir Putyin persze közben nevetett magában - semmit nem kellett tennie hozzá, de az EU saját magát lőtte lábon és még jobban rászorult az orosz energiahordozókra.

Az Európai Bizottság elnökének a tegnapi beismerése egyértelműen egy hátraarc, az elmúlt másfél évtized hibáinak a beismerése. De ehhez sajnos kellett egy globális pandémia, egy Európában zajló brutális háború, és újabban az iráni háború. Ha nincs Irán, és az amiatt kialakuló újabb energiaválság, akkor valószínűleg még mindig változatlan lenne a hozzáállás. Vajon hány ilyen fájdalmas beismerés lesz még a következő években?