Az adventi időszak idén is különleges hangulattal indul Budapesten.
Kollégánk, Németh Viktória összefoglalta, hogy miért is kiemelkedő a Vörösmarty téri és a Bazilika előtti vásár nemcsak hazai, hanem európai összevetésben is.

A Bazilika előtti adventi vásár tavaly elnyerte a „Minden idők legjobb európai karácsonyi vására” díjat – olyan elismerést, amelyet korábban egyetlen rendezvény sem kapott meg.
Ez újabb bizonyíték arra, hogy a magyarországi adventi vásárok nemcsak biztonságosak, hanem kimagaslóan szépek és vonzóak is nemzetközi szinten.

Ti merre indultok először az idei adventi forgatagban? 🎅✨

A mai napon, 2025. november 14-én kezdődik a Vörösmarty téri és a Szent István Bazilika előtti adventi vásár. A Bazilika előtti eseményt tavaly, 2024-ben „Minden idők legjobb európai karácsonyi vására” díjjal tüntették ki.
Korábban még sohasem kapta meg egyetlen vásár sem ezt a rangos elismerést, de azt követően, hogy az európai látogatók szavazatai alapján 2019-tól folyamatosan Európa legszebb vásárának választották a Bazilika előtti rendezvényt, kiérdemelte a különleges címet. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi adventi vásárok nem "csak" biztosságosak európai összevetésben, de szépek is.

Neked melyik a kedvenc karácsonyi vásárod? Írd meg kommentben!

Vártád már, vagy korainak érzed, hogy most nyitnak az első adventi vásárok?

Érdemes látni, hogy nem a véletlen műve, hogy ilyen korán nyitnak ezek az események.
Miért fontosak az adventi vásárok a magyar gazdaság szempontjából?
Az #Oeconomus oldalán többször írtunk arról, hogy a karácsonyi vásárok növekvő jelentőséggel bírnak az idegenforgalmi ágazatban. A gazdaságösztönző erejükről bővebben az #Oeconomus oldalán írtunk, link a kommentben szerepel. Röviden a következőképpen foglalhatjuk össze a jótékony hatásokat:

A karácsonyi vásáron való részvétel fő oka a pihenés, a karácsonyi hangulat megélése, a családdal és a barátokkal való közös időtöltés, valamint a helyi termékek kipróbálása és megkóstolása.
A karácsonyi vásárok gyakran előnyben részesítik a helyi és kisvállalkozásokat, platformot biztosítva számukra termékeik és szolgáltatásaik bemutatásához és ügyfélkörük bővítéséhez.
Az ünnepi vásárok tovagyűrűző hatásainak egyik fontos eleme a növekvő gyalogos forgalom, amelynek növekedése előnyös a közeli kereskedelmi egységek, különösen az üzletek, éttermek és kávézók számára.
Ezzel erősítik a rendező város gazdaságát.
Összességében szélesebb körű gazdasági és foglalkoztatási hatással is rendelkeznek.

#adven
t #karacsonyivasar #bazilika #adventbazilika #vorosmartyter #gazdasagosztonzes #helyigazdasag #helyitermekek #foglalkoztatas #Oeconomus #pihenes #kikapcsolodas #csalad #baratok

Most indultunk haza a győri DPK-ról. Fantasztikus rendezvény volt, rengeteg nagyszerű emberrel találkoztam! A hangulat végig energikus és felemelő maradt. Jó volt újra átélni, milyen erős a jobboldali…

Szűkülő terek

Ahogy az idő telik,
Szűkülnek a terek,
Hány embert érdekelt Péter?
Maximum, maximum ezret.

Magyar Péter már kétszer járt Győrben, ezelőtt mindkét alkalommal nagyobb térre szervezte a…

Szijjártó Péter elmondta: miért is volt szükséges most összegyűlnünk!!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média