Petinél nagyobb bohóc a cirkuszokban sincs: miután az ÖSSZES tag adata kiszivárgott a Tisza-appból, ráfogta az egészet Orbán Viktorra! 
️
Megnyílt a világ egyik legnagyobb múzeuma – Grand Egyptian Museum Kairóban! 
A több mint egymilliárd dollárból felépített, monumentális intézmény a világ legnagyobb, egyetlen civilizációnak szentelt múzeuma, ahol több mint 50 000 műtárgy és lelet várja a látogatókat.
Összehasonlításképpen: a párizsi Musée du Louvre-ban körülbelül 35 000 tárgy tekinthető meg.
A megnyitón több mint 40 állam- és kormányfő vett részt, Magyarországot Orbán Viktor képviselte. Az évezredeken átívelő egyiptomi kultúra kincsei mostantól egy helyen láthatók.
Az eseményhez kapcsolódva László Dávid, az Oeconomus igazgatóhelyettese, bejegyzésében személyes élményein keresztül idézi fel a múzeum megnyitását, és kitér a magyar régészek munkájára, valamint az óegyiptomi kultúra iránti növekvő érdeklődésre is.
Olvasd el a bejegyzését
Ez a nap is eljött: megnyitott a Nagy Egyiptomi Múzeum!
️Mikor 2017-ben először Kairóban jártam, már javában építették. Aztán kb. 2021 óta az utolsó simításokat végzik. Jól megsimogatták, na. :)
Az elődjében, az Egyiptomi Régiségek Múzeumában volt szerencsém járni. Sajnos csak egy délutánt, pedig el lehetne ott tölteni egy hetet... :) Lenyűgöző kiállítás. És még a kertjében is olyan műemlékek hevernek, amiről egy magyar múzeum csak álmodhat.
Sokat késett, drága is volt, de ami eddig kiszivárgott, tényleg elképesztő lett az új kairói intézmény. Bakancslistás!
Egyiptomban, Luxor közelében egyébként magyar régészek is dolgoznak: többek között temetőt tárnak fel. Úgy emlékszem, projektjük 2026-ig tart, utánanézek majd, mit találtak a homok alatt!
Az ókori egyiptom szerencsére most megint felkapott téma, filmekben, dokumentumfilmekben is. Nekem a Moon Night (Holdlovag) szuperhősös sorozat is tetszett (ráadásul részint Budapesten forgatták). Csiripelik, hogy a következő God of War videójáték is ott játszódik majd. A fokozott érdeklődés jótékonyan hat a régészetre is.
Néhány éve írtam is egy cikket arról, hogy az egyiptomiak szeretnék visszakapni a híres rosette-i kőtáblát. Szóba kerül az egyiptomi indentitás, a turizmus helyzete, és a magyar misszió is. Link alant.
A fotón teve barátommal a gízai piramisoknál.
/posztok.hu
️ Az esetet ki kell vizsgálni!




