Orbán Viktor is úton a Harcosok Klubja edzőtáborba... ;) 
Megfizethető otthonok és lendületben lévő lakáspiac – ez állt az Oeconomus szakmai háttérbeszélgetésének középpontjában
Az Oeconomus eseményén a média képviselői az Otthon Start Program eddigi tapasztalatairól hallhattak részletes beszámolót.
Dr. Csepeti Ádám, a Miniszterelnökség stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára bejelentette:
️ jövőre is marad az 1,5 millió forintos fajlagos árkorlát az újépítésű lakásoknál, ezzel a kormány célja, hogy megőrizze a lakhatás elérhetőségét, és egyben hatékonyságra ösztönözze az ingatlanfejlesztőket.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője hozzátette: az Otthon Start Program bevezetése óta érezhetően nőtt a kereslet, miközben lassult a fővárosi garzonok drágulása és csökkentek az albérletárak – ilyen visszaesésre utoljára 2020-ban, a covid idején volt példa.
Szakáli István Loránd - szakmai, az Oeconomus stratégiai igazgatója történelmi jelentőségűnek nevezte a programot, amely társadalmi és gazdasági szinten is hatást gyakorol, míg Pásztor Szabolcs kutatási igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a saját tulajdonú lakás a társadalmi stabilitás egyik legfontosabb alapja.
Hamarosan jelentkezünk az esemény részletes összefoglalójával!
#Oeconomus #OtthonStart #lakáspolitika #ingatlanpiac #gazdaság #sajtóreggeli #otthonteremtés
Orbán Viktor is úton a Harcosok Klubja edzőtáborba... ;) 
Harcosok Klubja edzőtábor... érkezés. Sokan vagyunk, pedig még gyűlik a csapat.
Hajrá Patrióták

Miért éppen Budapest? – olvasom sok helyen. A libsi sajtó mérgesen teszi fel ezt a kérdést, sokan pedig tényleg kíváncsiságból: miért éppen Budapest lett a béketárgyalás helyszíne?
️Szerintem az ok…
Természetesen, ezúttal sincs Harcosok Klubja Edzőtábor Orbán Viktor nélkül! 💪💪
️ Erre már nincsenek szavak…
Brüsszel már a háború utáni háborút vívja
Bezzeg…
A román miniszterelnök beismerte: a túlköltekezés miatt adósságspirál felé sodródnak.
Dehogy háborúpártiak, csak épp képtelenek leállni a hisztivel..
️
A 777 szolgálata nektek köszönhetően még mindig tarthat,…
Sziasztok Magyarok, nehezen de bejutottam
jelentem jól vagyok és nagyszerű társaságban vagyok. A ház amiben elszállásoltak ZÖLD FEHÉR, köszönöm Istenem 🙏💚


hajrá Magyarok 
️
#nekedbe #foryou #fürdich…