Olvasom az elmúlt napokban egymás után érkező sorozatos nyilatkozatokat és “sajtóértesüléseket”. Óriási a zaj és nemzetközi hisztéria, miközben valójában nagyon keveset tudunk, és a “sajtóértesülések” nagy része pusztán erős spekuláció - sajnos sokan kihasználják ezt a jelenlegi helyzetet, mert erős állításokkal nagyot lehet menni. Így egymás után jöttek a biztosnak állított “értesülések" a lengyel “Onet”-től, a Reuterstől, és a Bloombergtől. És most éppen itt van egy negyedik, amit olvasok, a Washington Post-tól, ami szerint Witkoff “félreértette” Putyint. Nem túl sok szimpátiával nézem azokat a közösségi médiában terjedő “mémeket” is, amelyeken Trumpot Chamberleinhez hasonlítják, aki Hitlerrel tárgyalta le Csehoszlovákia megszállását, Alaszkát pedig a 21. századi új Jaltához. Igazából fárasztó, tegyük már félre a szimpátiákat és antipátiákat, és nézzük a tényeket.

Néhány gyors (bár nem annyira rövid) gondolatom az ügyhöz:

1. Nem kell ahhoz nagy jósnak lenni, hogy kitaláljuk, mi lesz Putyin követelése és mi lesz a terve a találkozóval. Az oroszok tavaly június óta ezt képviselik, és újra és újra ugyanazokat a köröket teszik meg, kompromisszumok nélkül: a 4 megszállt ukrán régió teljes egészét akarják, ez a baseline. Innen fognak indulni (aminek a realitása jelenleg nem sok), és az a kérdés, hogy valódi kemény tárgyalások esetén ebből hol és mennyit akarnak és tudnak engedni. Érzésre a Donbaszi régió lehet a kompromisszum alapja, viszont ha kompromisszumról van szó, akkor valamit adni is kell.

2. A Kreml terve pedig továbbra is ugyanaz, mint eddig az új amerikai adminisztráció irányába: időhúzás, hogy ne haragítsák magukra Trumpot, és közben megpróbálják rákenni az ukránokra a megoldás meghiúsulásának teljes súlyát: mintha Moszkva már-már a megállapodás küszöbén járna, és Kijev, illetve Zelenszkij az, aki nem hajlandó megegyezni.

3. Ezért a Trumpnak kedvező stratégiáért cserébe Putyin még a nyilvánvalóan megalázó találkozó helyszínét is bevállalta. Nem egy semleges országban találkoznak, nem az elmúlt években hagyományos közel-keleti térségben vagy Törökországban (pedig erről is sok szó esett mostanában), hanem hol? Amerikai területen. Ráadásul Alaszkában, ami valaha orosz terület volt, de elherdálták (értsd: eladták nagyon nagyon kevés pénzért USA-nak), amit azóta is nagyon nagyon bánják. De Putyin elmegy Alaszkába is, hogy Trumppal tárgyaljon, hátha jó pozícióból indul ezzel nála.

4. Valójában semmit nem tudunk arról, hogy Trump mit fog képviselni, az, hogy majd odaadja Ukrajnát az oroszoknak, egy nagyon erős spekuláció. Mégis, sorban erről írnak az egyes médiumok. Trump stratégiája az, hogy informális környezetben, a saját üzleti karizmáját használva “megbeszéli” majd Putyinnal a helyzetet, és az ukrán kompromisszumért cserébe esetleg máshol, másban kompenzálja az oroszokat. J.D. Vance friss nyilatkozatai is arról árulkodnak, hogy egyáltalán nem arra készülnek, hogy elfogadják az orosz ultimátumot, hiszen akkor Trump megkapja a maga Afganisztánját (értsd: szégyenteljes afganisztáni kivonulását), ami az elődjére, Joe Bidenre égett rá.

5. Az is biztos, hogy Ukrajna nélkül területi feladással járó békét nem lehet kötni, és ezt szerintem az elmúlt hónapokban Washingtonban is realizálták. Miért nem? Mert Ukrajnában nem amerikai vagy európai csapatok harcolnak, hanem ukránok. Ez nem Vietnám vagy Afganisztán, ahol az amerikai kivonulás lehetősége önmagában mindent eldöntött. Ráadásul Joe Biden év végéig megszavazott támogatásai is éppen most, augusztusban futnak ki, Trump pedig eddig csak F-16-osokra való felszereléseket / fegyvereket adott, illetve több Patriot rendszert. Ez utóbbi fontos, de majd csak 6-8 hónap múlva fog realizálódni. Szóval jelenleg Trump kezében is sokkal kevesebb a ráhatás, mint azt a sajtó beállítja.

6. E mellett azonban igen csak érdekes az európai pánik. És itt érdemes figyelni a magatartás megváltozását: fél évvel ezelőtt még amiatt tört ki hisztéria, mert Trump újranyitotta a kommunikációs csatornákat Putyinnal, és mert fel merte hívni Putyint (azóta már többször is).

Most, fél évvel később ennek a szükségességét és fontosságát már az európai vezetők sem vitatják, a pánik tárgya már nem a találkozó maga, hanem annak vélt tartalma.

Ugyanitt teszem fel a kérdést, hogy mi az európai terv? Mi az alternatívája a tárgyalásoknak? Ha nincs ilyen találkozó, akkor hogyan kívánják az európai vezetők rendezni a háború kérdését? Mert érzésem szerint a stratégia az, hogy majd egyszer csak Putyin rendszere össze fog omlani, és kitör a béke. Na de kérem, ez nem stratégia, ez reménykedés.

Ugyanitt kérdezem, hogy a nagyjából 5 hónapja létrejött “tettre készek koalíciója” hogyan segítette Ukrajnát ebben az időszakban a háború megnyerésére? Jobb lett a helyzet a fronton? Sikerült megállítani az orosz erőket? Mi van egyáltalán ezzel a koalícióval, mert mintha a kezdeti berobbanás után elhalt volna a dolog.

7. Sajnos most, 2025. nyarán a jelenlegi realitásoknál kell maradni. 2022. végén más volt a helyzet, 2023 elején és végén is más volt a helyzet, most 2025-ben Ukrajna nem áll jól a fronton Oroszországgal szemben. Az ukrán haderő fogy, és 2026-ban már biztosan egyre több probléma lesz az emberi élőerővel. Még ha 2026-ban érkeznek is hiper-szuper modern nyugati fegyverek, sajnos már nem lesz game-changer hatása. 2023-ban lehetett volna, 2025-ben már nem. Az egyetlen dolog, ami megváltoztathatná a háború menetét, azok a nyugati katonák, de ez nem fog megtörténni, Ukrajnáért senki nem fog háborút kirobbantani egy nukleáris hatalommal, sőt, jól látható, hogy még békefenntartókat sem ajánlott fel senki a briteken kívül a háború utáni időszakra…

Mindezzel az a gond, hogy Putyin mint egy cápa - most vérszagot kapott. És hiába nem igaz az, amit állítólag a jelentéseiben olvas, hogy már csak 2-3 hónap, és összeomlik az ukrán védelem (ezt már évek óta vizionálják az oroszok), de elég, ha Putyin azt hiszi, hogy nyerésre áll és csak idő kérdése, és nyerni fog. Akkor minek kössön kompromisszumot?

Az oroszoknál is vannak problémák. A gazdaság recesszió közeli állapotban vergődik, az önkéntes mozgósítás csak egyre több pénz felajánlásával valósul meg, a társadalom pedig elfáradt. De ha Putyin azt hiszi, hogy már csak hónapok, de maximum 1-2 év, és megkapja, amit akar, akkor ezt az időszakot még ki fogja húzni.

8. Szóval egy ilyen helyzetben, a realitások talaján maradva óriási diplomáciai művészet lenne tárgyalások útján megállítani az oroszokat a háború további folytatásától. Ehhez pedig valamilyen kompromisszumra sajnos szükség lesz.

9. Hozzáteszem, hogy egy USA által letárgyalt kompromisszum (hangsúlyozom: kompromisszum, nem orosz ultimátum) jó Ukrajna számára is. Egyrészt a háborúban az ukrán társadalom is egyre inkább kezd belefáradni, másrészt pedig ilyen helyzetben lehet Amerikára mutogatni, és el lehet mondani, hogy mi harcoltunk volna a végsőkig, de hát a nagyhatalmak a fejünk felett döntöttek, ahogy ez lenni szokott. Ezzel Zelenszkij a felelősséget is le tudja venni a válláról, és a társadalom egy részének a haragját Trumpra tudja irányítani. Szóval bármi is lesz a vége, ha túl kemények az orosz feltételek, Ukrajna nem fog belemenni, és a fentiekben kifejtettek miatt Trump sem tudja rákényszeríteni Ukrajnára az elfogadását. Viszont ha Kijev belemegy, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem “rákényszerítésről” van itt szó, hanem tudatos átgondolt döntésről.

10. Bónusz: az elmúlt napokban a Fehér Házban történt Azerbajdzsán - Örményország nagy megbékélésének is valójában hatalmas szimbolikus értéke van. Hiába lehet felhozni azt, hogy már egy éve előkészítés alatt volt, meg hogy egyébként is megtörtént volna Trump ide vagy oda. Mégis, Alijev és Pasinyan éppen Trumphoz mentek az aláírásért, és Trump közvetítését emelték ki a világ hírügynökségei kamerái előtt. Nem Moszkvába, nem Pekingbe, nem Ankarába. Ez egy rendkívül erős adu kártya Trump kezében Putyinnal szemben is: az elmúlt években Ukrajna miatt kezd kicsúszni a talaj Putyin szövetségi rendszere alól. Az új szír hatalommal már amerikaiak tárgyaltak és törölték el a velük szembeni szankciókat. Iránt amerikai-izraeli katonai akcióban alázták meg Moszkva szeme és annak teljes tétlensége előtt. Indiát éppen most kényszerítik rá, hogy hagyjon fel az orosz energiahordozók felvásárlásával. A hagyományos orosz érdekszférába tartozó országok, Örményország és Azerbajdzsán pedig már a Fehér Házban fotózkodnak, pedig az utolsó orosz “békefenntartó” katonák lába még nem is hagyta el Karabah földjét…

P.S.: tegyük félre a sok zajt, inkább kezeljük a helyzetet racionálisan.