Be'eri kibuc Gázától néhány kilométerre. A Hamász terroristái néhány perc alatt elérték október hetedikén, a lakóknak esélyük sem volt. Több mint száz embert mészároltak le. A magyar túszt is innen ragadták el.

Másfél évvel később, a kibuc még mindig jobbára kihalt, csak kevesen tértek haza. Mi legyen a feldúlt, felgyújtott házakkal, ahol embereket gyilkoltak meg? Maradjon mementónak? Vagy töröljék el a rossz emlékeket? A közösség még nem döntött.

Nehéz a szívem, ahogy a kormos falak között járkálok, cipőm alatt csikorognak a törött üvegek. Egy halott ember otthonában, legintimebb terében taposok. Megolvadt telefontöltője még ott a pulton. A csészéje az asztalon. A gyerekek játéka a teraszra hányva. Lövések krátere az óvóhely ajtaján. Félbeszakított életek, amikbe betolakodok.

Kísérőnk a kibucban Dannny Majzner, szokásos reggeli biciklizésére indult, mikor megszólaltak a szirénák. Neki szerencséje volt - a terroristák nem találtak rá. A testvérét megölték. Telefonon beszéltek, de nem tudott segíteni rajta. Milyen érzés lehetett tehetetlenül végighallgatni, ahogy akit szeretsz, félelemtől reszketve azt mondja: "itt vannak"...?

Új életet lehet lehelni egy helybe, amit így megérintett a halál? Erre még Danny sem tudja a választ.