Vlagyimir Putyint ügyesen szorították sarokba az elmúlt hetekben. Ennek a lehetőségeit az amerikaiak alakították ki az új republikánus adminisztráció alatt: megnyitották a kommunikációs csatornákat az oroszokkal, hétről hétre tárgyalásokat kezdeményeztek, és elérték, hogy egyrészt Ukrajna lemondjon bizonyos vörösvonalakról a katonai realitások alapján, másrészt ügyes nyomásgyakorlással azt, hogy a felek 3 év után közvetlen tárgyalásokat se zárjanak ki egymással (Ukrajna 2022 ősze óta még rendeletbe is foglalta, hogy Putyinnal nem tárgyalnak, csak egy jövőbeli vezetővel, Moszkva pedig 2024 tavasza óta építette fel azt a narratívát, miszerint Zelenszkij illegitim elnök).

Amikor a díszletek fel voltak húzva, asztalra került egy potenciális békeszerződés terve. A 2022-es tavaszi, és 2024-es nyári orosz “ajánlat” nélkülözte a realitásokat, ahogy a 2022-es ukrán béketerv is: ezek a győztesek ultimátumai voltak a vesztes fél felé. Ebben a háborúban bebizonyosodott, hogy nincsenek győztesek és vesztesek, vagy ha úgy tetszik, mindenki győztes és mindenki vesztes egyszerre. A kínai béketerv pedig amolyan szép nyilatkozat gyűjtemény volt minden jó mellett minden rosszal szemben.

2025. tavasza folyamán az ukránokat Washington rákényszerített egy sor engedményre: tárgyalások Putyinnal, de facto helyzet elismerése, NATO tagság kizárása. Vlagyimir Putyin közben belesétált egy diplomáciai hibába: Trump hiúságában és nagyhatalmi játékában bízva úgy tett, mintha ő hajlandó lenne mindenre, és a béke hiánya valójában csak az ukránokon múlna.

Aztán kiderült, hogy USA-nak esze ágában sincs magára hagynia Ukrajnát, mert ahogy az elmúlt évek során magam is kifejtettem, ők nem akarják magukra hagyni Európát az oroszokkal, és egy Afganisztán 2.0 sem hiányzik nekik. Nagyon nem. Trump alapvetően szeretett volna valamit a katonai támogatásért cserében: érdekeltségeket, hatalmat, nyersanyagokat. A nyersanyagalku következtében mindezt megkapták.

Most, hogy Ukrajnától megkapták, amit szerették volna, Washington Moszkva felé fordult. Bár fokozatosan, de egyre több és egyre keményebb kritika hangzott el Putyin felé, miközben végig tartották a mézesmadzagot is, azt hirdetve, hogy egy lehetőséget adnak az oroszoknak a kilépésre a háborúból, és kihozzák őket a nemzetközi izolációból, ejtik a szankciókat, feloldják a Nyugaton zárolt orosz tartalékokat. Az ajánlat kecsegtető volt, bár Putyin továbbra is azt remélte, hogy katonailag képes újabb eredményeket elérni.

Ezért Putyin az időhúzást választotta. Mindenbe beleegyezett - papíron - de feltételekkel. Tengeri tűzszünet? Igen, persze, de előbb oldjuk fel az orosz mezőgazdasági cégekkel szembeni szankciókat. 30 napos általános tűzszünet? Igen, tök jó, de legyen előbb egy 30 órás. Nem elég? Akkor nesze, itt van egy 3 napos májusi. És teltek a hetek.

Oroszország egy újabb offenzívát készíthet elő a következő hetekben (bizonyos hadszintéri források szerint már el is indult). Az oroszok egy újabb erős nekifutással akarják tesztelni a meggyengült ukrán védelmet, főleg, ha a Kremlben meg vannak győződve róla, hogy ez a védelem már-már összeomlóban van, és csak egy kicsi hiányzik az orosz célok eléréséhez. Ezt a logikát követve, ha engednek most Washington nyomásának, és belemennek a 30 napos általános fegyverszünetbe, akkor időt hagynak Ukrajnának, hogy kihozza az építőgépeket a frontra, és megerősítse a védelmet. Ha beválik az orosz számítás, akkor sokkal jobb pozíciókkal vághatnak neki a tárgyalásoknak, ha pedig nem sikerül az áhított katonai siker és az áttörés, akkor még mindig vissza lehet térni a jelenleg asztalon lévő rendezési tervhez. Ez volt a terv, de egyrészt Washington türelme egyre inkább fogyott, az európaiak pedig okosat léptek.

A szombaton Kijevbe látogató európai vezetők ügyes húzással sarokba szorították Putyint. Május 10-én Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök, Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár Kijevben egyeztettek Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, majd felhívták Donald Trumpot. Ennek eredményeként Ukrajna bejelentette, hogy kész a teljes és feltétel nélküli tűzszünetre a szárazföldön, a levegőben és a tengeren legalább 30 napig, már május 12-től, vagyis holnap, hétfőtől kezdődően.

Az üzenet világos volt: ha Oroszország tényleg hajlandó a békére, ahogy Moszkva hirdeti, akkor itt az ideje belemenni. Putyin kénytelen volt reagálni, de a fentiek miatt (ugye az időhúzás a katonai várakozások miatt) ugyancsak időhúzással reagált. Nincs fegyverszünet, de induljanak el a közvetlen tárgyalások - de immár nem Trump, hanem Erdogan közvetítésével - Isztambulban, csütörtökön.

Három hónap alatt egészen messzire jutottunk, és egyre több esélyt látok, hogy még idén lesz ebből egy általános fegyverszünet (béke talán még nem). A dinamika pozitív, és gyorsuló ütemű. Trump vélhetően nem értékelte annyira azt, hogy USA-t Putyin kihagyná a közvetítésből, és megint beszólt az orosz elnöknek. Az európai idő szerint vasárnap este publikált Truth posztjában egyrészt kijelentette, hogy Ukrajnának azonnal el kell fogadnia a tárgyalásokat, de hozzátette, hogy “kétségei vannak arról, hogy Putyinnal tud majd egy alkut kötni Ukrajna, miközben Putyin túl elfoglalt volt a győzelem napi ünnepléssel” [ahelyett, hogy a tárgyalásokkal foglalkozott volna]. És különben is, ha leülnek, akkor pedig kiderül, hogy “lehet-e belőle alku, mert ha nem, akkor az európai vezetők és USA eszerint fog cselekedni!” A mondatból áradó fenyegetés nyilvánvaló.

Érdekes napoknak állunk elébe.

P.S.: Zelenszkij közben bejelentette, hogy csütörtökön hajlandó lenne személyesen találkozni Putyinnal Isztambulban.