Milyen nemzeti pártot képviselnek maguk? Orbán Viktor lerendezte Toroczkait!👍Like OV ❤ #orbánviktor
#shorts #shortsfeed #fidesz
Teljes videó itt: https://youtu.be/SyLkXeIKGqs
Toroczkai László a Mi Hazánk frakcióvezetője kérdésében azt mondta, hogy a kormány feladta azt a háború ellenes és békepárti álláspontját, hiszen – ahogy fogalmazott – az izraeli konfliktusban a háború mellé álltak. Kifogásolta, hogy az Országgyűlés külügyi bizottsága csak az egyik félt hallgatta meg. Hozzátette, Magyarország az ENSZ-ben is a humanitárius tűzszünetre felhívó határozat ellen szavazott. Ezzel Magyarországot a terrorizmus elleni célponttá tették, valamint ezzel hazánk gazdasági érdekeit is sértik, hiszen a világ „háromnegyedével” megy szemben.

A kormányfő elmondta, hogy hazánk sehol nem maradt egyedül, az ENSZ-ben is a többi közép-európai országgal együtt szavazott. Hozzátette, minden országnak megvan a joga, hogy egy terrorszervezet ellen védekezzen. Majd hozzátette, Magyarország ebben is a béke oldalán áll, mivel a magyar diplomácia azért dolgozik, hogy a konfliktus ne terjedjen ki, alakuljon ki államközi konfliktus.

Orbán Viktor azt is hozzátette,

azért nem szavazták meg az ENSZ-határozatot, mivel a magyar javaslat ellenére nem került bele a túszok azonnali elengedésére való felhívás,

és mivel magyar túszok is vannak a Gázai Övezetben, így ez elfogadhatatlan volt Magyarország számára
Orbán Viktor facebook: https://www.facebook.com/orbanviktor
Orbán Viktor YouTube nem hivatalos: https://www.youtube.com/channel/UCfwsmFyvCFxP3ZIf3S5bMlA
Szijjártó Péter Facebook: https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official
Varga Judit Facebook: https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice
Novák Katalin Facebook: https://www.facebook.com/csaladesifjusag/
Magyarország Kormánya: https://kormany.hu/
Magyarország Kormánya YouTube: youtube.com/kormany.hu
Magyarország Kormánya Facebook: facebook.com/kormanyzat
Magyarország Kormánya Instagram: instagram/magyarorszag_kormanya
Orbán kiütötte Toroczkait! Csóri Toro azóta is a fogait keresgeti. Az árnyékok is hozták a kötelezőt
#orbánviktor #toroczkai #fidesz
Élőben rögzítve: parlament.hu oldalról
Magyarország továbbra is a magyaroké – Orbán Viktor válaszol a parlamentben
Az azonnali kérdések óráján kérdezték a…

Uuuu! Tetszenek figyelni kedves debreceniek és minden zöldike ebben a szép országban️ Minden woke világok legszebbikében, Kanadában, ahol még a kerítés is fagyasztott kolbászból van, akkumulator gyár…

Tudtátok, hogy vasárnap elindult a Spektrum TV “Tiltott Zónák” sorozatának második évada?

️ A november 19-ei adás igazi különlegességet tartogat, ugyanis Thuróczy Szabolcs színművész kalandjai során…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média