️HOLTAN ESETT ÖSSZE AZ ALULJÁRÓBAN EGY FIATAL FÉRFI️
Az iskolából sétált hazafelé tegnap délután az a 18 év körüli szívbeteg fiatal, aki hirtelen összeesett egy budapesti aluljáróban. A beteghez…
Teljes előadás itt: https://youtu.be/tYO9fIlsrpc
Orbán Viktor: Hiába támadnak minket a liberálisok, ez csak megkeményít minket!
Hajtsuk végre együtt az európai családbarát fordulatot! - adta ki a jelszót a jövő évi EP-választások előtt a magyar kormányfő.
„Fontos, hogy a gyerekeknek apukája és anyukája legyen” – mondta Orbán Viktor az V. Budapesti Demográfiai Csúcson. A miniszterelnök úgy fogalmazott, a legutóbbi, két esztendővel ezelőtti csúcstalálkozó óta sok nehézséggel kellett szembenézni, de történtek jó dolgok is, ezek közé sorolta, hogy Olaszországban Giorgia Meloni alakíthatott kormányt. „Az utolsó pillanatban, már azt hittük, sosem lesz hazafias kormánya Olaszországnak” – tette hozzá. „Avanti ragazzi!” – üzente az Olasz Testvéreknek.
Magyarország lelkiismereti ügynek tekinti, hogy fellépjen a keresztényüldözés ellen, mondta a miniszterelnök, köszöntve Efrém Ignác pátriárkát, aki részt vesz a nemzetközi csúcstalálkozón.
Orbán Viktor arról beszélt, hiába támadják a magyar kormányt a liberális világban azért, mert családbarát, konzervatív és hazafias, „ez csak megkeményít minket”. Európát még mindig egy progresszív és liberális elit vezeti, figyelmeztetett a miniszterelnök, aki szerint
ez az elit mindenféle sületlenséggel és képtelenséggel van elfoglalva, mint annak idején a szovjetek, akik azt hitték, meg lehet fordítani a világ teremtett rendjét.
Az Európai Parlament azóta megszavazta, hogy a férfiak is szülhetnek gyermeket, de ahogy a szovjetek terve dugába dőlt, nem jósolunk nagy jövőt a liberálisoknak sem, mondta Orbán Viktor.
A kormányfő idézte a legnagyobb magyar szellemi műhely és tehetséggondozó központ, az MCC egyik elemzését, amely kimutatta: az európai politikában közkézen forgó felmérések irányai a progresszív elit félelmeit tükrözik, amely elit nem azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amik valóban foglalkoztatják az embereket, amelyek valóban problémát jelentenek.
Orbán Viktor facebook: https://www.facebook.com/orbanviktor
Orbán Viktor YouTube nem hivatalos: https://www.youtube.com/channel/UCfwsmFyvCFxP3ZIf3S5bMlA
Szijjártó Péter Facebook: https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official
Varga Judit Facebook: https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice
Novák Katalin Facebook: https://www.facebook.com/csaladesifjusag/
Magyarország Kormánya: https://kormany.hu/
Magyarország Kormánya YouTube: youtube.com/kormany.hu
Magyarország Kormánya Facebook: facebook.com/kormanyzat
Magyarország Kormánya Instagram: instagram/magyarorszag_kormanya