Hosszú és nehéz vita zajlott le. Nyolc órán keresztül próbáltam meggyőzni mindenkit, hogy ne tűzzük napirendre. A döntés időszerűtlen. Térjünk vissza arra, amikor Ukrajna alkalmas lesz arra, hogy tárgyaljunk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Magyarország nem veszít semmit, mivel a döntést a nemzeti parlamenteknek kell kimondania. Hozzátette, megközelítőleg hetvenöt olyan alkalom van, amikor a magyar kormány ezt a folyamatot megállíthatja.
- Nem akartam Magyarország lelkiismerét magamra venni, ezért mondtam, hogy csináljátok egyedül – rögzítette a kormányfő annak kapcsán, hogy miért vonult ki tegnap az ülésteremből, amikor elkezdték tárgyalni Ukrajna EU-tagságát.
- A tagállamok, köztük a magyarok pénzét is oda adták volna Ukrajnának. Ezt az Ukrajnának szánt 50 milliárdot, illetve a költségvetés ehhez kapcsolódó módosítását meg kellett vétóznom. Nem volt más választásuk, tudomásul kellett venni – mondta, hozzátéve, hogy erre majd februárban valamikor visszatérnek. A miniszterelnök elmondta, ő csak Magyarország nevében tud beszélni, nem tudja azt mondani a miniszterelnököknek, hogy az ő népük mást akar, mint amit képviselnek.
️LEVELET KAPTUNK️ “Kedves OMSz munkatàrsai, Nem tudom, hogy jo helyre cimezem e ezt a levelet de remélem eljut oda ahovà kell. A kisfiunk ma este magàra borìtott egy bögre forrò teàt. Kétségbeesve…