#fidesz #orbánviktor #miniszterelnökiinterjú
Mindig ki kell állni Magyarország érdekei mellett
Mindig ki kell állni Magyarország érdekei mellett.
Bár sok vitánk volt a német kereszténydemokratákkal, de most egy baloldali kormány jött - mondta a kormányfő. A magyarok érdekéért kiállni nehezebb lesz, mint korábban
Miről dönt a magyar Alkotmánybíróság?
Most a magyar szabályok szembenállnak a brüsszeli bürokraták szabályaival, és most az Alkotmánybíróság dönteni fog ebben a kérdésben - mondta a kormányfő. Mindnyájan a magyar alkotmányra tettünk esküt, és nekünk az Ab döntését kell követnünk - tette hozzá. Az Alkotmánybíróságok sokszor döntöttek az unoóban Brüsszellel szemben - ismertette a kormányfő.
Most itt az fog történni, hogy a magyar kormánynak azt kell mondania Brüsszelben, hogy meg kell változtatni a bevándorlási szabályokat.
Az Ab döntése azt jelentheti, hogy a fizikai határ mellé egy erős jogi kerítést is felépíthetnek.
Ebben a kísérletben a magyarok nem akarnak részt venni
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország az egyetlen ország, ahol emberek döntötték el a bevándorlás kérdését.
Franciaországban is egyes jelöltek azt követelik, hogy lehessen népszavazást tartani a bevándorlásról.
A kormányfő közölte, még a békeidőben alkották meg az uniós bevándorlási szabályokat. A hatalmon lévő elitek azt gondolták, hogy jó dolog a bevándorlás - tette hozzá. A nyugatiak tehát belevágtak egy nagy kísérletbe - mondta a kormányfő.
Azt gondolták, hogy jobb lesz majd az adott országban, de én nem szeretem az emberkísérleteket.
A magyarok azt gondolják, hogy ilyen kísérletbe nem lehet belevágni - tette hozzá.
Forrás: mediaklikk.hu
Kapcsolódó:
https://www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20211210-orban-viktor-radiointerju-pp-2022-december-10.htmlOrbán Viktor facebook:
https://www.facebook.com/orbanviktorOrbán Viktor YouTube nem hivatalos:
https://www.youtube.com/channel/UCfwsmFyvCFxP3ZIf3S5bMlASzijjártó Péter Facebook:
https://www.facebook.com/szijjarto.peter.officialVarga Judit Facebook:
https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJusticeNovák Katalin Facebook:
https://www.facebook.com/csaladesifjusag/Magyarország Kormánya:
https://kormany.hu/Magyarország Kormánya YouTube: youtube.com/kormany.hu
Magyarország Kormánya Facebook: facebook.com/kormanyzat
Magyarország Kormánya Instagram: instagram/magyarorszag_kormanya