Hogy áll a F.O.S.?
Megírták már ez miért rossz, és hogy igazaból nem is hazudtak?
„Mi egy szomszédos ország vagyunk, és minden egyes perc, ami az Ukrajnában zajló háborúval telik, az biztonsági kockázatot jelent hazánk számára” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Fox News műsorában arra a kérdésre, hogy miért érdeke Magyarországnak, hogy minél hamarabb véget érjen az orosz–ukrán háború.
Szijjártó kiemelte, hogy a háború veszélyezteti az energiaellátás biztonságát, és felsorolta, hogy Európának milyen veszélyekkel és problémákkal kell szembenéznie: nagyon magas infláció, az egekbe szökő energiaárak, nagyon magas nyersanyagárak, egy lehetséges újabb illegális migrációs hullám az élelmezési válság hatására.
„Kettős nyomás alatt állunk most, mert a keletről érkező menekültek mellett szembe kell néznünk a délről érkező illegális migráció rendkívül erős és egyre növekvő nyomásával” – mondta a miniszter. Megemlítette, hogy Magyarország a háború kezdete óta eddig 840 ezer menekültet fogadott be. Azt ugyanakkor már nem tette hozzá, hogy az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság július 20-ig 27 144 menedékes státusz iránti kérelmet regisztrált.
Szijjártó azt is elmondta, hogy Magyarország mindent megtesz, hogy ne sodródjon bele ebbe a háborúba, majd hozzátette, hogy „ez nem könnyű feladat”.
A háború végével kapcsolatban azt mondta, hogy sajnos egyelőre nem látni a végét. „A háború következményeit a szomszédból, kimondottan közelről látjuk, így az egyedüli megoldás, ami mellett ki kell állnunk, az az azonnali tűzszünet, a béketárgyalások és a béke” – tette hozzá.
Videó forrás: Szijjártó Péter Facebook oldala
Orbán Viktor facebook: https://www.facebook.com/orbanviktor
Orbán Viktor YouTube nem hivatalos: https://www.youtube.com/channel/UCfwsmFyvCFxP3ZIf3S5bMlA
Szijjártó Péter Facebook: https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official
Varga Judit Facebook: https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice
Novák Katalin Facebook: https://www.facebook.com/csaladesifjusag/
Magyarország Kormánya: https://kormany.hu/
Magyarország Kormánya YouTube: youtube.com/kormany.hu
Magyarország Kormánya Facebook: facebook.com/kormanyzat
Magyarország Kormánya Instagram: instagram/magyarorszag_kormanya
/posztok.hu


Brüsszelben most pánikolnak az energiaválság miatt és félnek a gázhizánytól. Ezt azonban saját maguknak köszönhetik, ugyanis ők kezdték el szankcionálni az orosz energiaszektort. Ezzel ráadásul…
A kormány bevezeti a “lakossági piaci árat”, amely jóval alacsonyabb, mint a versenypiaci ár! 



