Ma találkoztam édesanyukámmal. Beültünk egy kávéra. Én nemrég költöztem el albérletbe, ezért felajánlotta, hogy fizet ő.
Természetesen nem engedtem neki, örültem, hogy tudunk közösen időt tölteni és mondtam, hogy én állom.

A kávézás közben, ahogy figyeltem őt, elgondolkodtam.
Édesanyukám egész életén át keményen dolgozott, közben két gyereket nevelt egyedül. Munka mellett tanult, egyetemre járt. Emlékszem, egyszer nagyon betegen, lázasan ment el vizsgázni. Édesanyám egy nagyon precíz, kitartó, keményen dolgozó nő, aki az egész életét úgy építette fel, hogy küzdött és nem adta fel.

Ahogy néztem őt és ezek a gondolatok eszembe jutottak, hirtelen félelmet kezdtem el érezni. Tegnap nagyon rosszul aludtam, a TISZA tervezetét olvastam át. Igaz, nem az egészet: eddig csak a 120. oldalig jutottam, ami a nyugdíjra vonatkozik.

Nem akarom azt látni, ahogy az én édesanyám remegő kézzel bontja majd ki a nyugdíjszelvényt. Hogy az évtizedek verejtéke: a korai kelések, az átdolgozott napok, az éjszakába nyúló konyhai robotolás egy olyan papírra legyen bérszámfejtve, ami abszolút nem igazságos.
Azt hiszem, hogy mindenki érezte már azt a szorító bizonytalanságot, amikor azon gondolkodott:
"mi lesz majd velünk?"... Szóval bízom benne, hogy amikor azt írom, hogy ez az életünk biztonságáról szól, azt megértitek.

Ma Magyarországon a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei nagyjából 5400 milliárd forintot tesznek ki, a kiadások pedig körülbelül 5700 milliárdot. Igen, van egy kis hiány, de a kormány, a mi kormányunk pótolja ezt, mert ez nem hideg számítás, hanem szívből jövő kötelesség.
Ez a szolidaritás, amely összeköt minket, magyarokat: nem hagyjuk, hogy a kevésbé szerencsések kimaradjanak. Azok a nagymamák és nagypapák, akik filléres bérért gürcöltek, vagy a saját álmaikat félretéve nevelték a családot, ők is megérdemlik a méltó nyugdíjat.
Mert együtt erősebbek vagyunk, és a kormány pontosan ezt védi: a mi közös erőnket, ami nem engedi, hogy bárki egyedül maradjon.

Kérlek, gondolkodjatok el ezen. Miért akarná bárki ezt az erős, összetartó rendszert bedobni a piacok könyörtelen farkasvermébe?
A javasolt egyéni számlás reform – igen, az a piaci alapú csavar, amit ők erőltetnek – nem ígéret, hanem rémálom a családodnak.
Nem akarok sem édesanyámnak sem magamnak olyan kiszámíthatatlan nyugdíjat, ami úgy hullámzik, mint a tenger.
Hol fent, hol lent, és amikor a piac bezuhan, annak mi viseljük a fájdalmát.

A dokumentumuk maga vallja be: ez csak növeli az egyenlőtlenséget, a kockázatot pedig rád, a kisemberre hárítja. Nézd csak a nemzetközi példákat, amikkel ők is dobálóznak a dokumentumban!
Chile vagy az USA: ott milliók látták, ahogy a nyugdíjuk elpárolog a válságokban, miközben a bankárok dörzsölték a tenyerüket.

Mi, magyarok, tudjuk, milyen a bizonytalanság íze. Emlékeztek a kilencvenes évek káoszára? Nem akarjuk azt visszahozni, ugye? A kormány nem engedi ezt, megvéd minket.
És ami talán a legjobban fáj ebben az egészben, az az, hogy ennek a reformnak az átmeneti költségei még a mostani nyugdíjakat is veszélybe sodornák. Miért kellene az idősebb generációnak, a szüleimnek vagy a Te szüleidnek megfizetniük ezt a kockázatos "kísérletet"?

Ha bizonytalan vagy, kérdezd meg magadtól: ki áll igazán melletted? A kormány nem hagy cserben. Okos lépésekkel, erős családvédelemmel és több munkalehetőséggel építi a rendszert, hogy az stabil maradjon.
Mert ők nem liberális mesékről álmodoznak, hanem a valóságról gondoskodnak: a te családodról, a te jövődről.
Gondolj bele: ha most nem állunk ki mellette, holnap ki véd meg minket?

És itt már nemcsak a nyugdíj kérdéséről beszélgetünk – ez a mi nemzetünk szíve-lelke, amit a kormány óv, hogy te is biztonságban érezd magad.