🫵A Békemenet után távolodnak a “szakértők” a Tiszától
Van valami különös abban, amikor még az ég is állást foglal.
Mintha a Teremtő is tudná, hová kell állnia, merre billen a fény.
Eszembe jutott a nyár.
Az MCC fesztivál.
Az eső illata.
Az, ahogy a színpad mögött lassan szertefoszlottak a felhők,
amikor a miniszterelnök úr a mikrofonhoz lépett.
A nap, mintha parancsra, áttörte volna a ködöt.
Fény áradt a tömegre, s a pillanat megtelt jelentéssel.
Tegnap is így volt.
Amíg tartott a békemenet, a nap ragyogott,
a zászlók színei életre keltek,
a levegő tisztán zengett,
mintha maga az ég is velünk lélegzett volna.
Aztán a végén elkomorult minden.
A szél hűvös levegőt hozott, a fény megtört az arcokon.
A Jóisten nem szólt, csak lassan elfordította a fejét,
mintha nem akarná látni azt, ami következik.
És amikor Magyar Péter színre lépett,
az ég elszomorodott.
Nem vihar volt az,
hanem Isten könnyeinek nesze,
ahogy végiggördültek a város felett.
Nem harag volt bennük, csak fájdalom:
a felismerésé, hogy az ember
megint próbára teszi az eget.
/posztok.hu
️Orbán Viktor anyukája a fia „brutális veréséről” szóló álhírekről:







️