Egy hang, sok szív

Valahol a város zaján túl,
ahol a szavak már nem az indulatokról szólnak, csak hívnak,
ott elkezdődik valami.
Ez nem parancs, nem jelszó,
hanem mozdulat.
Egy lépés,
amit nem egyedül teszünk meg.

Ha az ember hisz valamiben,
nem csak azért indul el, hogy győzzön,
hanem hogy ne maradjon csendben.
A csend néha szent, de néha súlya van.
Most mégis könnyű,
mert sok hang összeér és egyetlen gyönyörű dallamot képez.

Ez nem harag, nem dac,
hanem szelíd erő.
Ahogy a folyó sem vitatkozik a medrével,
úgy talál vissza minden szív
a közös irányba.
Oda, ahol a zászlók nem elválasztanak,
hanem összekötnek.
Ahol az arcokon nem csak a múlt,
hanem a jövő is dereng.
Ahol a léptek nem zajt keltenek,
hanem ütemet:
a közösség ritmusát.

Ez nem a harc tere,
hanem a béke hangja.
Nem a kiáltásról szól, hanem az egyszólamúságról,
ami most nem fojtó, hanem felemelő.

Mert aki ma együtt lép,
az holnap nem fél.
És mikor este lesz,
amikor a fény lassan visszahúzódik a házak közé,
a város fölött ott marad valami:
nem csak a zászló, nem csak a jelszó,
hanem az érzés,
hogy egyszer sok szív dobbanása egyetlen hangot alkotott.