☝️Brüsszel bábja Magyar Péter, Magyar Péter bábjai pedig a helyi tiszások. Még az adatszivárgási botrányban sem lehet saját véleményük a helyi Tisza-…
Ursula von der Leyen mögé sorakoztak – én viszont kérdezek
Őszintén szólva, egyre kevésbé értem, mi folyik Brüsszelben. És főleg azt nem, hogy Magyar Péterék, azaz a TISZA Párt hogyan tudtak Ursula von der Leyen mögé beállni úgy, mintha minden rendben lenne. Merthogy sok minden nagyon nincs rendben. Sőt, napról napra egyre világosabb, hogy nagy a baj.
Ez az asszony háromszor is bizalmatlansági szavazáson esett át egy éven belül! Mégis a helyén maradt. Jobbról is kapja a kritikát, balról is. A migráció elszabadult, a gazdák joggal háborognak a Mercosur-megállapodás miatt, a zöldpolitika sok helyen nem átgondolt, hanem egyszerűen tönkretesz családokat, megélhetéseket. A külpolitikáról nem is beszélve: amikor a gázai helyzet kapcsán kellett volna kiállni, Ursula vagy hallgatott vagy félrebeszélt. És ez az a vezetés, akinek most újra bizalmat szavaztak. Köztük a TISZA is.
Fiatal vidéki nőként miközben nézem mindezt, közben azon gondolkodom: tényleg ez lenne az az új, tiszta, becsületes politika, amit ígértek nekünk? Mert eddig csak azt látom, hogy amikor eljön a pillanat, hogy ki kell állni valamiért, akkor a nagy szavak eltűnnek, és marad a kényelmes beállás a brüsszeli sorba.
Nálunk itt vidéken a gazdák már most aggódnak: mi lesz, ha a dél-amerikai és az ukrán termékek elárasztják az uniós piacot? Ki fogja megvenni a magyar almát, paprikát, búzát, ha minden olcsóbban jön be máshonnan, sokszor gyengébb minőségben, más szabályokkal? Ki védi meg őket? Ursula biztosan nem. És az már most is jól látszik, hogy Magyar Péterék sem.
Én nem vagyok politikai elemző, én csak egy fiatal nő vagyok, aki vidéken él, dolgozik, és figyel. És amit látok, az dühít és elszomorít. Mert azt gondolná az ember, hogy ha valaki újként lép a politikába, akkor valóban a magyar emberek érdekeit képviseli majd. De ez csak még jobban megerősít abban, hogy a TISZA sem minket képvisel, hanem beáll Ursula von der Leyen mögé. Pont úgy, mint a többiek. A kormány viszont ezzel szemben világosan és következetesen kiáll a magyar érdekekért, nem hajol meg Brüsszel előtt.
Szóval jogos a kérdés: a TISZA kinek az érdekeit képviseli? Mert az enyémet, a családomét, a gazdákét, a magyar emberekét biztosan nem.
/posztok.hu
️ Peti szerint pánikolnak a Karmelitában. A “pánik.” 

Mit látunk idén ősszel? | Mindig péntek | A Mindig péntek legújabb felvétele Magyar Majdant akarnak? címmel elérhető Facebookon, YouTube-on és 17 podcast-csatornán.



Donald Trump korábban is beszélt a zöld "forradalmár-hajóskapitány" Greta Thunbergről, akkor azt mondta, hogy „Greta dolgozzon a dühkezelési problémáján, aztán menjen moziba egy…


️
Vidék nélkül NINCS Magyarország