Ezek mellett tüntetnek!
Ruszin a magyar fiatalokat küldené hadba
„A fiataloknak szoktam mondani, hogy nem megszüntettük, csak felfüggesztettük (a sorkatonaságot). Tehát óvatosan, ha baj van, berántunk mindenkit azonnal.”
Ezt Ruszin-Szendi mondta. Az a Ruszin-Szendi, aki korábban arról beszélt, hogy ha Ukrajna az Európai Unió tagja lenne, akkor jogos lenne, hogy a magyar haderő bevonuljon oda.
Ugyanaz a Ruszin, akinek pártja egy manipulatív „szavazást” hozott nyilvánosságra, azt sugallva, hogy az emberek többsége támogatja Ukrajna uniós csatlakozását.
Mindeközben a brüsszeli elit a háború eszkalációjára játszik. A béketárgyalások helyett a fegyverkezést és a hadiipart támogatják. Ebben pedig Magyar Péter pártja, a TISZA Párt is aktívan részt vesz.
Szeretnék ehhez kapcsolódóan megfogalmazni néhány gondolatot.
Először is: ez nem a mi háborúnk. Nem mi indítottuk, és nincs közünk hozzá. A magyar nemzeti érdek az, hogy kimaradjunk belőle. Nem kell és nem is szabad beleavatkoznunk egy olyan konfliktusba, amely katonailag megnyerhetetlen. A megoldást nem a fegyverek hozzák el, hanem a béketárgyalások! Ezt azonban a brüsszeli vezetők nem hajlandók belátni.
Az egyetlen, aki következetesen kiáll a normalitás és a magyar érdek mellett, Orbán Viktor miniszterelnök.
Most pedig minden irányból támadják.
Brüsszelben azért, mert nem hajlandó meggondolatlan döntéseket elfogadni és vétóval él.
Itthon pedig az ellenzék bírálja teljes erővel, anélkül hogy belegondolnának, valójában ő az, aki megvédi a magyar embereket, és nem akar senkit háborúba küldeni.
Ezzel szemben az ellenzék támogat egy olyan pártot, amelynek képviselői nyíltan háborúpárti kijelentéseket tesznek.
Nemrég az egyik barátommal beszélgettem erről a témáról. Ő nem jobboldali, de Magyar Pétert kifejezetten nem kedveli.
Megkérdezte tőlem: „Elküldenéd a Tiszásokat a frontra?”
Nagyon meglepődött, amikor azt feleltem: „Dehogy.”
Rákérdezett, miért nem, hiszen annyi gyűlöletet kapok tőlük, gyakran durva jelzőkkel illetnek, sőt, fenyegetnek is.
A válaszom egyszerű: ők is magyarok. Ők is a testvéreink. Teljesen mindegy, milyen politikai nézeteket vallanak! Nem akarom, és ha rajtam múlna, nem is engedném, hogy elküldjék őket a frontra meghalni. Különösen nem egy olyan háborúba, amelyhez a magyaroknak semmi közük.
Szükség van rájuk is: ők is a társadalmunk értékes tagjai, tehetséges emberek, magyar honfitársaink.
Én senkinek a gyermekét, unokáját, testvérét vagy barátját nem akarom hadba küldeni!
/posztok.hu

️ A közzétett Eurostat…
️ A Tisza Párt az új SZDSZ. Változtasd meg a véleményemet! 
Adóemelések, megszorítások, kórházak/iskolák bezárása, külföldi, globalista érdekek és támogatók, rengeteg balliberális politikus,…

️
Az…