A TISZA párt a saját aktivistáit és támogatóit is félrevezeti, ők pedig a legjobb szándékkal kampányolnak egy hatalmas hazugság mellett.

Ma a bíróság kimondta, hogy az Index megnyerte a pert a TISZA többkulcsos adózásáról szóló ügyben. Ennek ellenére a TISZA aktivistái még mindig ugyanazt a valótlanságot terjesztik, standolnak és szórólapoznak. A helyzet tehát három forgatókönyvre szűkíthető. Többre nem.

Az első lehetőség: annyira naivak, hogy őszintén elhiszik Magyar Péter állításait, és egyszerűen nem képesek értelmezni Tarr Zoltán és Dálnoki Áron szavait, vagy a gazdasági tervet. Ugyanis Tarr nyilatkozatai és előadásai épp az ellenkezőjét bizonyítják annak, mint amit most a párt újabban állít.
Ha esetleg most egy tiszás aktivista olvassa ezt, neki minden tisztelettel üzenem:
Ébresztő! Az adócsökkentés olyan pozitív kampányüzenet, amit bátran fel lehet vállalni. Ha valóban erről lenne szó, senki nem mondta volna azt, hogy:
„Erről most nem beszélhetünk, mert akkor megbukunk. Előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet.”

A második lehetőség: érzik, hogy Magyar Péter és a TISZA Párt hazudik, de nem merik maguknak sem beismerni. Ez viszont súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel. Hiszen ebben az esetben olyan kampányt segítenek, amelyről maguk is tudják, hogy az embereknek kárt okoz.

A harmadik lehetőség: pontosan tudják, hogy valójában adóemelésről van szó, de ez sem érdekli őket. Szóval mindenféle bűntudat nélkül terjesztik a hazugságokat.

Peti ma délelőtt még arról beszélt, hogy mindjárt pert nyer az Index ellen, hiszen a bíróságok függetlenek – „futnak, gyávák” meg a szokásos szólamok.
A magabiztosság érthető: édesanyja az Országos…

Magyar Péter már januárban hisztérikusan követelte az előrehozott választásokat.
Azóta eltelt kilenc hónap.
Ennyi idő alatt egy gyerek megszületik, de Péter még mindig csak a jelöltlistát vajúdja.
A 1…

Brüsszelben kifőzték a tervet: meg akarják kerülni a magyar vétót Ukrajna uniós csatlakozása ügyében.

Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke az Európai Bizottság támogatásával úgy döntött, hogy az…

Damoklész kardjaként lebegett felettünk az 1000 forint fölötti benzinár réme – ám Orbán Viktor és Donald Trump megbeszélése elhárította ezt a veszélyt!

Az ukrán hadsereg többször támadta a Barátság…

Peti ma délelőtt bejelentette, hogy mindjárt pert nyer az Index ellen, akik “futnak, gyávák” meg minden. Szokásos agymenés.
Mert az igazságszolgáltatás még a helyén van! Független - gondolta az ideges…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média