Harcosok Klubja edzőtábor – A közösség ereje

Sokaknak természetes dolog mások közé menni, beszélgetni, nevetni, kapcsolódni. Nekem azonban mindez gyakran küzdelem. A szociális szorongás olyan, mintha láthatatlan láncokat hordanék magamon: feszültség, félelem, állandó bizonytalanság, hogy vajon elég leszek-e mások számára. Már az érkezés pillanatában is éreztem ezt a terhet. Attól tartottam, hogy alkalmatlan leszek a társasági életre.

De ahogy kiléptem a szobámból, valami lassan megváltozott. A közeg, amelybe beléptem, nem taszított, hanem befogadott.
Estére már úgy éreztem, mintha a falak, amelyeket hosszú idő alatt épített körém a szorongás, repedezni kezdenének. Egy őszinte, mély beszélgetés során megtapasztaltam, milyen, amikor valaki valódi figyelemmel és megértéssel fordul felém. Ez elég volt ahhoz, hogy a szorongás lassan lecsendesedjen.
Onnantól kezdve minden másként hatott rám.

Az előadások nemcsak tudást hoztak, hanem erőt is. Olyan gondolatok hangzottak el, amelyek megerősítettek abban, amit csinálok.
A közösség, amely körbevett, nem pusztán emberek csoportja volt, hanem biztonság, összetartozás, elfogadás.
Barátságok szövődtek. Sok harcostársammal most találkoztam először, másokat pedig eddig csak a közösségi térből ismertem.
De mindegyik találkozásban ott volt valami különleges: annak bizonyossága, hogy nem vagyok egyedül.

Most, hazafelé tartva, csak hálát érzek.
Hálát, mert két napra sikerült megszabadulnom attól a teherként hordott szorongástól, ami oly sokszor visszatart.
Hálát, mert megtapasztaltam, hogy milyen érzés, amikor a bizonytalanság helyét bizalom veszi át.

Hálás vagyok a közösségnek, amely megmutatta, hogy az erő nem mindig a magányos küzdelemben rejlik, hanem abban, amikor egymás terhét könnyítjük.