Őszintén kérdezem: tényleg ez lenne a megoldás?

Elvenni a családi kedvezményeket, megemelni az adókat, és még különadót is kivetni? Mert amikor olvastam a Tisza programját, olyan érzésem volt, mintha visszalapoztunk volna a ’90-es évekbe.
A szüleim sokat meséltek arról az időszakról: alacsony bérek, bizonytalanság, megélhetési gondok, félelem attól, hogy hó végén hogyan fizetik ki a számlákat.
Én már gyerekként is láttam, mit jelent, ha a családnak minden forintját meg kell forgatni, hogy kijöjjenek a hónap végére.

Most pedig újra ott tartunk, hogy ugyanazt kínálják nekünk, csak más csomagolásban. Progresszív adó, akár 33%-os kulccsal. A családi kedvezmények megnyirbálása, a többgyermekes anyák adómentességének elvétele.
És egy „nemzeti szolidaritási adó”, ami első hallásra szépnek hangzik, de valójában csak egy újabb teher.

Én csak azt kérdezem: mit jelent ez majd nekünk, egyszerű embereknek, családoknak vidéken?
Mit jelent a gyereknevelésben, az otthon fenntartásában és a jövőnk alakulásában?
Nekem nagyon nehéz elhinni, hogy ezek a megszorítások stabilitást hoznának. Sokkal inkább azt érzem, hogy ismét rajtunk csattanna az ostor.

És közben Magyar Péter és a TISZA Párt azt mondja, hogy ez az „új irány”.
De valóban alkalmas vezetés az, amelyik a legegyszerűbb emberektől veszi el először a támogatásokat és a pénzüket?
Milyen párt az, amelyik nem tanul a múlt hibáiból?

Én nem tudom elfogadni, hogy újra ugyanazt az utat járjuk végig, mint a ’90-es években.
És azt sem, hogy azok vezessenek minket, akik szerint a megszorítás a megoldás.