Egy kommentelő kérdezett én pedig válaszoltam.

"De nálunk miért van háborús vészhelyzet?” – ezt kérdezte az egyik videóm alatt valaki.

És teljesen jogos a kérdés.
A válasz nagyon egyszerű: azért, mert Európa vezetői egyre nyíltabban beszélnek a konfliktus katonai eszkalációjáról. Ez közvetlenül érinti a térség biztonságát.
👉 Emmanuel Macron már többször kijelentette, hogy „semmit sem szabad kizárni”, ha Ukrajna segítéséről van szó. Beleértve a nyugati katonák bevetését is.
Magyarán: kommunikációs szinten előkészítik azt, hogy európai országok közvetlenül is beléphessenek a háborúba.
👉 Ursula von der Leyen eközben folyamatosan azt hangoztatja, hogy Ukrajnát minél előbb fel kell venni az Európai Unióba. Annak ellenére is, hogy a belépéshez szükséges feltételek nagy részét egyébként nem teljesítik.

És itt jön a lényeg:
Ha Ukrajna uniós tagállammá válik a jelenlegi háborús helyzetben, akkor bármelyik katonai támadás ukrán terület ellen egyben az EU elleni támadásnak minősül.
Vagyis Oroszország innentől nem Ukrajnával, hanem az egész Unióval állna szemben.
Na ezért fontos Magyarország számára a háborús veszélyhelyzet fenntartása.
Nem azért, mert „mi háborúzni akarunk”,
hanem pont fordítva:
fel kell készülnünk arra a forgatókönyvre, amelyet Brüsszel és néhány nyugat-európai vezető sajnos szemmel láthatóan előkészít.

A magyar álláspont ezzel szemben következetes:
Nem katonákat akar küldeni, hanem tárgyalásokkal szeretné megoldani a konfliktust.
Nem akarja kitolni az EU határát egy aktív frontvonalig, hanem helyette a diplomáciát akarja helyreállítani.
Szóval, amíg mások a fegyverek szállítását részesítik előnyben, a magyar kormány inkább azon dolgozik, hogy legyen még esély a békére.

Véletlenül igazat mondott az egyik balos felmérőcég vezetője?

A Publicus szerint a meghatározó egyéni választókerületekben a Fidesz–KDNP áll az élen a Tiszával szemben.

Mi lesz ebből?

Részletek…

Jó lenne végre személyesen is találkozni, beszélgetni. Ha van kedvetek, találkozzunk 2025. augusztus 29-én, pénteken 18 órakor az
R 56 sörözőben, Budapest, Bem rakpart 53.
Gyertek el!

Oeconomus az Indexen!

Az @index.hu Tatár Mihályt, az Oeconomus vezető elemzőjét kérdezte a kínai zöldátállás valódi hátteréről.

Miközben az európai média lelkesen ünnepli a kínai tempót, valójában egy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média