„Miért szültél három gyereket Petinek?” - írják a Varga Juditos videóm alá…
Egy komment. Egy mondat. Egy ítélet.

De belegondolt bárki is abba, mit jelent bántalmazó kapcsolatban élni?
Tudjátok, a bántalmazás ritkán érkezik ajtócsapkodással.
Néha csak egy tekintet. Egy elharapott szó. Egy hosszú csend.
Egy elmaradó ölelés.
Az elején még reménykedünk. Azt hisszük, ez csak egy nehéz időszak.
Aztán jön a bizonytalanság, a félelem.
Végül börtönné válik a kapcsolat, észrevétlenül.
És ha már ott vannak a gyerekek, nem csak magad miatt maradsz.
Már nem csak magadért tűrsz.
Nem csak magadra gondolsz.
Nem csak magadat félted, hanem őket is.

Sokan nem tudják, mennyire nehéz kilépni egy ilyen helyzetből.
Mert nem csak egy házasságból kell kilépned.
Hanem egy szerelemből.
Egy közös jövő álmából.
Egy illúzióból, amiben sokáig hinni akartál.
Még akkor is, amikor már minden fájt benne.

És ha mindehhez közszereplő vagy, nő, anya, vezető, akkor a tét még nagyobb.
Ott van a társadalmi elvárás.
A szégyen.
A megbélyegzés.
A vélemények, a pletykák, az arctalan kommentek.
Még vastagabb falak, amiket nehéz áttörni.

Mondjátok meg – Ti, akik ilyen kérdéseket írtok – mekkora bátorság kell ahhoz, hogy valaki egy ország előtt kimondja
„Igen, engem a férjem bántalmazott.”

És Ti most ezt a nőt támadjátok?

Tegnap megnéztem az interjút.
Egyetlen dolgot figyeltem: Judit szemét.
És ott volt benne minden.
A fájdalom, amit nem lehet sminkkel elfedni.
A múlt, amit nem lehet kitörölni.
A küzdelem, amit nap mint nap végig kellett csinálnia.
És az az erő, ami most elég lett ahhoz, hogy kiálljon.

Én, mint nő, minden erőmmel mellette állok.
És hiszem, hogy nem Juditot kell kérdőre vonni.
Hanem azt a férfit, aki úgy gondolta, hogy így lehet bánni egy nővel.
Egy emberrel.
A gyerekei anyjával.