Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy létezik monogámiamolekula, a párkapcsolatban élőknek mégis talán most van a legnehezebb dolguk a történelem során, annyira sok minden teszi próbára a hűségüket – mondja Mihalec Gábor lelkész, párterapeuta, előadó, több sikerkönyv...

"Vannak, akik a mai napig az evolúcióval magyarázzák a hűtlenséget, csakhogy ma már tudjuk, hogy létezik egy hormon, ami éppen ez ellen hat, és amit ezért monogámiamolekulának is neveznek." Interjú Mihalec Gábor lelkész, párterapeutával.

NAPI GERENCFERDÜLŐS SZTORINK MÁRKI-ZAY PÉTERREL: „LE FOGOM GYŐZNI ORBÁN VIKTORT” (AUGUSZTUS); „SIMÁN VISSZALÉPEK KARÁCSONY JAVÁRA” (OKTÓBER)

Két hónap nagyon sok idő, főleg, ha az ember ellenzéki…

Hétfőn sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk. Szinte kizárt a csapadék. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. Kellemes, szinte nyárias idő várható 22-27 fokos csúcshőmérséklettel.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye