Az amerikai kereskedelmi űripar egyik vezető, magántulajdonban lévő vállalata, az Axiom Space lezárta kiemelkedő befektetői érdeklődés mellett megvalósult tőkebevonását, amelynek végső összege meghaladta az 525 millió dollárt.

„Spanyolországban az ingatlanvásárlás egyszerűbb szakértővel”
Világgazdaság Négyzetméter részlet. A teljes adás megtekinthető Youtube-on.
Nem sokat várt a kormányrendelet kiadásával a kabinet, a bejelentés után pár órával az már meg is jelent. A vendégmunkások behozatalának korlátozása azonban növekedési kockázattal is járhat.
:…
Sajtóértesülés szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közeljövőben Budapestre látogathat, miközben az ukrán nagykövet már előkészítő egyeztetésekről beszél. A lehetséges vizit politikai és…