Vizipók Csodapók, Leo és Fred, Magyar Népmesék – kedvenc magyar rajzfilm figuráink mind itt születtek a Kecskeméti Filmstúdióban.

Bács-Kiskun vármegyei látogatásom keretében ellátogattam a filmstúdióba is, ahol ma is születnek az újabbnál újabb mesék.

Köszönöm Mikulás Ferenc stúdióvezető és kollégái kedves vendéglátását!

A mai napon emlékezünk meg a közel 800 ezer honfitársunkról, akik hosszú éveken át szenvedtek embertelen körülmények között, mert politikai vagy vallási meggyőződésükért fogságba esve, életüket…

Zárul a huszadik Duna-híd: a Paksot Kalocsával összekötő átkelő megépülésével 15 percre rövidül a menetidő a két város között. Nézze meg Ön is, hol tartanak a munkálatok!

A magyar futball napján hétnullra győztünk, és kilencpontos előnnyel vezetjük a bajnokságot! Jövőre ugyanígy!
Gratulálok és köszönöm a játékosoknak, a mestereknek, a klubvezetőknek, támogatóinknak és…

Brüsszel el akarja törölni a rezsitámogatást.

Az Európai Bizottság arra akar minket kényszeríteni, hogy töröljük el a rezsitámogatást. Állásfoglalásukban azt írják, hogy „az energiatámogatási…

☝️Ingyen csak az egérfogóban a sajt van.

️A külföldi kampányfinanszírozás súlyos kockázat és Magyarország szuverenitását sérti!

Köszönjük Elnök Asszony
Novák Katalin köztársasági elnök asszony vármegyei látogatása egy díszvacsorával ért véget tegnap este. Megtisztelő, hogy eljött hozzánk!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média