A tegnapi fáklyás felvonulás után az esemény főszervezői, a székesfehérvári fidelitasosok láttak vendégül.
Mindig nagy öröm ilyen jó közösségekkel találkozni és Európa jövőjéről beszélgetni.
Köszönöm a…
A békéről és Európáról - Sajtótájékoztató az európai elnökök csúcstalálkozóján
Véget ért az európai elnökök csúcstalálkozója, ahol másik tizenkét ország államfőjével beszélhettünk nyíltan és őszintén az előttünk állót kihívásokról.
A magyar embereket képviselem, a magyarok pedig békét akarnak.
Ezért is örülök, hogy egyre több vezető beszél az igazságos, tartós és fenntartható béke szükségességéről. Mindent meg kell tennünk, hogy mihamarabb vége legyen a háborúnak.
Napirenden volt Európa jövője is, amelyről az alábbiakat gondolom:
az EU erős nemzetállamok szövetsége, és annak is kell maradnia, ezért erős vezetőkre van szükség, akik kezelik a belső ellentéteket, és megmutatják az EU erejét a világban;
a szerződéseket mindenkinek be kell tartania, az EU a kölcsönös tisztelet nélkül nem működhet, ezért nem szabad kioktatnunk sem egymást;
hatékony, botrány és korrupciómentes európai intézményekre lenne szükségünk;
a nyugat-balkáni országoknak mielőbb csatlakozniuk kell az EU-hoz;
a demográfiai kihívásra választ kell adni, hisz a gyermekvállalás menti meg a világot.
A tegnapi fáklyás felvonulás után az esemény főszervezői, a székesfehérvári fidelitasosok láttak vendégül.
Mindig nagy öröm ilyen jó közösségekkel találkozni és Európa jövőjéről beszélgetni.
Köszönöm a…
Teljes egészében Brüsszel hibája a migrációs nyomás erősödése Közép-Európában, ugyanis a kötelező betelepítési kvóták napirenden tartása mágnesként vonzza az illegális bevándorlókat és támogatja az…
Bácsszentgyörgyön is köszöntöttük a szépkorúakat
Isten éltesse mindannyiukat erőben, egészségben!
Elkezdődött a NATO Parlamenti Közgyűlése Dániában! 
Megtiszteltés, hogy mostantól én vezethetem a magyar parlamenti delegációt! 
Delegációvezetőként a legfőbb feladatom a magyar érdek képviselete a…
Krausz Ferenc budapesti kutatóközpontjába látogattam el, ahol zajlik a munka, hogy minél hamarabb megreformálják a betegségmegelőzés és egészségmegőrzés jövőjét.
A héten közel harminc éve nem látott…
Brüsszel elárulta Európát: elhúzódó háború,
pénzügyi csőd és
migrációs válság.
Ebből elég volt,
változás kell
️
Ennyi.
Eljött a legjobbak ideje
️
Közel egy hónapja kezdődött meg az alapkiképzés az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Lynx-szel felszerelt gránátos alakulatánál.
A bátrak tűzakadálypályán is…
👉Újabb fejesztés készült el a Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően.
👉Nagyigmándon a Concó patak feletti híd készült el.
👉Hajrá, Nagyigmánd! Hajrá, Magyar Falvak!
A Vilmos Park kreatív elméi és szorgos kezei megint kitettek magukért! 
Őszi dekoráció Csornán. 
A kormány további 47,8 millió forinttal támogatja a váci városi uszoda
️
energetikai fejlesztését.
A beruházásból napelem rendszer kerül beszerzésre, hogy az uszoda fenntartási költségei a jövőben…