Találkozó Paul Kagame ruandai elnökkel.

Először látogatott magyar államfő Ruandába, Afrika egyik legbiztonságosabb és leggyorsabban növekvő gazdaságába. Magyarország kapu Ruanda számára az európai piacra, a magyar befektetések pedig Ruanda fejlődéséhez járulnak hozzá. Ezért is örülök, hogy tárgyalásunkat követően Paul Kagame elnök bejelentette, Ruanda diplomáciai képviseletet nyit Budapesten.

Kagame elnökkel egyetértettünk abban, hogy két ország között csak kölcsönös tisztelet mellett lehet jó együttműködés, ahogy abban is, a fejlődéshez békére van szükség. Magyarország humanitárius segítséget nyújt a térség más állama mellett Ruandának is, ami a migráció feltartoztatását is szolgálja, a most aláírt oktatási (Stipendium Hungaricum) és vízipari megállapodások pedig jelzik a két ország közötti erősödő kapcsolatokat.

Hungarikum Liget, Európa Szabadegyetem - Az Innováció Kollégium előadója volt dr. Baritz Sarolta Laura OP, domonkos szerzetes, közgazdász és Fóris Ferenc gazdasági tanácsadó.

Örömünnep fogadta Novák Katalin elnök asszony vezette delegációnkat a Hungary Helps Program által Ruandában támogatott iskolában.

A jeles esemenyről szóló tudósítás kommentben

A háború és az elhibázott szankciók az egekbe emelték az energiaárakat Európában, de a rezsitámogatásnak köszönhetően a magyarok fizetik a legalacsonyabb árakat az egész Unióban. Brüsszel azonban a…

A haderőfejlesztés a biztonságunk záloga!

Az újonnan bemutatott ProTAR rendszer a világon is egyedülálló pilóta nélküli repülő rendszernek számít felszereltségét és fejlettségét is tekintve.

A modern,…

Magyarország és Franciaország történelme évszázadokon keresztül kapcsolódott össze különböző pontokon és hatott egymásra, gazdagítva a két nemzet múltját, kultúráját.

Katonai vonalon mi sem bizonyítja…

💪💪💪 Micsoda rajt a női vízilabda világbajnokságon! Magyarország - Kanada

1️⃣1️⃣-1️⃣0️⃣. Kőkemény csata volt! 👏👏👏 Győztünk a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média