Koszovóban egy évig magyar parancsnok irányítása alatt szolgáltak a NATO-katonák. Kajári Ferenc vezérőrnagy ma adta át Kosovo Force - KFOR parancsnoki beosztását az olasz Angelo Michele Ristuccia vezérőrnagynak. Köszönöm parancsnok úr szolgálatát, büszkék vagyunk Önre!

🤝🇩🇪 Orbán Viktor miniszterelnök ma Berlinben Olaf Scholz német kancellárral tárgyalt. Ezt megelőzően Angela Merkellel is találkozott.

Nemzeteink ugyan bizonyos kérdésekben másként gondolkodnak, de…

120 éve tartották az első ülést az Országházban.
Azóta sokat láttak ezek a falak. Rövid visszatekintés az első nagy ellenzéki rendbontástól Freddie Mercury-ig.

Magyarország 2010 óta minden válságból, a 2008-2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki, mint ahogy belement - jelentette ki Orbán Viktor…

Öröm és megtiszteltetés, hogy én adhattam át a Magyar Honvédség alezredesének, Zsolnai Tamásnak a példás és odaadó katonai szolgálatának elismeréseként a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnokává…

2️⃣0️⃣2️⃣2️⃣ év végéig öt uniós szakbizottsági találkozóra és parlamentközi konferenciára kerül sor, melyek közül a mai és a holnapi nap folyamán az Európai Unión belüli stabilitásról, gazdasági…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média