Köztársasági elnökként abban fogom erősíteni a magyarokat, ami személyes meggyőződésem is.

1. A családokért továbbra is dolgozom: azért, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen és biztonságban felnevelkedhessen, hiszen jövőnk a gyermekekben van. A megfogant emberi életet minden körülmények között védeni fogom.

2. Kiállok azért, hogy a nők szabadon kiteljesedhessenek családjukban és hivatásukban egyaránt, és minél több lehetőségük legyen a boldogulásra.

3. Számíthatnak rám azok is, akik rosszabb körülmények között, nehéz helyzetben élnek. Fellépek az elesettekért, mindazokért, akiket kevésbé hallunk, látunk.

4. Feladatomnak tartom, hogy a tehetséges fiatalok mellett álljunk: felfedezzük, gondozzuk őket, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból.

5. Hiszem, hogy a XXI. században még jobb, szebb, békésebb, gazdagabb és biztonságosabb életet teremthetünk és közösen egy szerethető, mosolygós Magyarországért dolgozunk, ahol jó megszületni, családot alapítani és megöregedni.

Számíthatnak rám, én pedig számítok az Önök támogatására!
______

As President of Hungary, I will invigorate Hungarians in areas that are also my personal conviction:

1. I continue to work for families: to ensure that all longed-for children are born and raised safely, because our future lies in children. I will protect human life from conception under all circumstances.

2. I stand up for women to be free to fulfil themselves in both their families and careers and to have as many opportunities as possible to prosper.

3. Those who live in difficult circumstances and conditions can count on me as well. I stand up for those suffering from deprivation and for all of those who are less heard and seen.

4. I consider it my duty to support talented young people: to discover and nurture them, so that they can fulfil their potential.

5. I believe that in the 21st century we can create an even better, more beautiful, more peaceful, richer and safer life, and together we can work for a lovable, smiling Hungary, where it is good to be born, to raise a family and to grow old.

You can count on me and I count on your support!

Európa szenved a háborús inflációtól és a háborús gazdasági válságtól.

☝️ A háború mellett a szankció az oka a gazdasági bajoknak.

🙏 Nekünk most nem újabb szankciókra, hanem békére van szükségünk.…

👉Egy olyan tartós energiaválság, amely az emberek mindennapjait alapvetően meghatározza, csak káoszos időszakot eredményezhet!

️Ez súlyos esetben még polgárháborús helyzetet is előidézhet!

ℹ️Az Európai…

Mi Magyarországon jól tudjuk, milyen az a brüsszeli kettős mérce, amit most sajnos georgiai barátaink is megtapasztalhattak…

Ukrajna és Moldova mellett ugyanis tegnap Georgiának is meg kellett volna…

Most vasárnap időközi önkormányzati választás lesz Józsefvárosban, a Csarnok negyedben. Ez jó alkalom arra, hogy az ott élők megüzenjék a baloldali városvezetésnek: rossz az irány! Pikóék tönkretették…

Hátborzongató regény az illegális bevándorlásról - az Alapjogokért Központ gondozásában magyar nyelven jelenik meg a héten a Szentek tábora c. könyv

A 2015-ben kirobbant migrációs válság az utóbbi…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média