

A 2015-ben indult Három Tenger Kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy Európa meglévő kelet-nyugati közlekedési és energiaszállítási infrastruktúrája mellett mihamarabb épüljenek ki az észak-dél irányú útvonalak is. A 12 országot felölelő kezdeményezés mai, rigai elnöki csúcstalálkozóján három olyan kérdést emeltem ki, amelyek a Magyarország és a magyar emberek számára fontosak:
1. Mielőbb meg kell teremteni a békét Ukrajnában. A magyar emberek a béke mellett vannak.
2. A tengerrel nem rendelkező országok érdekeit messzemenőkig figyelembe kell venni akkor, amikor az energiaellátásról tárgyalunk.
3. Támogatjuk Ukrajna és a nyugat-balkáni országok mihamarabbi európai uniós tagjelöltségét.


A baloldal 2010 előtt is megszorítás-mániás volt, és most is az.
A gázembargó nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát tönkretenné. Éppen ezért csak olyan döntéseket, szankciókat támogathatunk, amelyek nem fájnak jobban Magyarországnak és Európának, mint annak,…
A jövő alakításához fontos, hogy ismerjük a múltat és annak minden olyan eseményét, amely történelmünket formálta, és jelenlegi geostratégiai helyzetünket kialakította. A múlt megismeréséhez pedig…
A baloldal őrült ötleteivel szemben a 2023-as költségvetés valóban képes megvédeni a magyar embereket a mai nehéz, háborús időkben is!
A franciák elleni 45:35-ős győzelemmel döntős a férfi kardcsapatunk az EB-n! 💪
Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás 17:45-től Ukrajna ellen küzdhet meg az aranyért!
Folytatódik a Széchenyi Kártya Program, amely kedvezményes finanszírozási lehetőségeket biztosít a hazai cégeknek.
A baloldal nem mond igazat a bérekről.
Külügyek Tanácsa - élő sajtótájékoztató