Gyereknapon a gyerekkórházban.

Gyereknap van. Gyereknap azoknak is, akik súlyos betegséggel kórházban töltik ezt a vasárnapot is. Gyereknap a beteg gyereket nevelő családok életében is. Azért látogattam meg ma reggel a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hematológiai és onkológiai betegeit, hogy beszélgessünk, játsszunk egyet. Senki nem tud felkészülni szülőként arra a diagnózisra, amit itt kapnak a családok. De arra a szeretetre, szakmai felkészültségre, hivatástudatra sem, amit megtapasztalnak a hosszú hónapok során. Köszönet a Gyermekklinika dolgozóinak és az Őrzők Alapítvány munkatársainak, akik a családok mellett vannak nap mint nap. Hétköznapi hőseink ők. Gyógyulást kívánok a betegeknek és boldog gyereknapot minden gyermeknek!

A Magyar Hősök Emléknapja alkalmából Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter rótta le tiszteletét a Hősök terén.

Emlékeztetett, hogy nemzetünk mindig büszke volt hőseire – azokra a…

🤝🇭🇺🤺Fantasztikusan teljesítenek a magyar vívók!

Koch Máté ezüstérmes a tbiliszi párbajtőr Világkupán! A Vasas 22 éves párbajtőrözője, alig két hónap alatt harmadszor állhatott Vk-dobogóra! Ugyanitt…

Amikor a hód foga belevásik a fába . Dunaszegen ez volt az első fa ami áldozatul esett a hódok tevékenységének. Ennek emléke áll a Morotva tó partján

Elhunyt Haumann Péter, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.…

Ma van a Magyar Hősök emlékünnepe.
Emlékezzünk hőseinkre, akik a hazáért, a szabadságért, a magyar nemzet megmaradásáért küzdöttek, hiszen nélkülük nem lennénk ma itt.

🟠 Varga Judit: Józanul gondolkodó konzervatívokra egyre nagyobb szükség van. Nem az az európai egység, ha kiközösíthetik egy tagállam demokratikusan megválasztott vezetőjét.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média