„Adj azért a te szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között.”

_______

“Give therefore thy servant an understanding heart to judge thy people,…

Ejtőernyős balesetben életét vesztette a Magyar Honvédség egyik katonája. Megrendüléssel fogadtam a hírt és együttérzésemről biztosítottam Gál Szabolcs főtörzsőrmester családját.

Az Ukrajnában zajló háborúnak komoly közvetlen és közvetett hatásai vannak az európai biztonságra. Most azt kell megbeszélni, hogy a NATO hogyan tudja megvédeni a tagállamokat ezekkel szemben.

Az Unió „még több Európát” típusú válságkezelése megbukott.

Ma reggel a Kossuth Rádió Vasárnapi újság c. műsorában az Európai Unió jövőjéről folytatott konferenciasorozat zárása kapcsán elmondtam,…

Idézet az Alaptörvényből:

“Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet…

Megmenekült a világ️Ukrajna megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.
A szakmai zsűri NEM az ukrán indulót látta a legjobbnak (ejnye, putyinista zsűri lehetett…), de Európa tévénézői igen! Így nagy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média