Önök hallottak már arról, hogy télen is szervezünk Erzsébet-táborokat?

Az Erzsébet Alapítvány kuratóriumi ülésén vettem részt Szegeden, ahol az idei év eredményei mellett a jövőbe is tekintettünk. Egyeztettünk a 2022-es lehetőségekről és a még előttünk álló, több napos Erzsébet-karácsonyi programokról is, amelyeket most először a felújított és téliesített zánkai táborban tarthatunk meg.
Az adventi időszakban szervezett táborokba közel 8 ezer fiatalt, közöttük állami gondoskodásban élő gyerekeket is várunk kulturális és szórakoztató előadásokkal, szabadidős programokkal.

🟠 A kormánypárt ifjúsági szervezete úgy építkezett, hogy a csapatmunka és
a közösség ereje mindig fontosabb volt, mint az egyéni érvényesülés. Emiatt működhet ma is egy dinamikusan fejlődő,…

Meghosszabbítottuk az oltási akcióhetet: december 5-ig továbbra is regisztráció és időpontfoglalás nélkül veheti fel az első, az elmaradt második, valamint a megerősítő harmadik oltást bárki, aki még…

️A taszári reptér ügyének megnyugtató rendezése, az objektum méltó és megfelelő hasznosítása hosszú évek óta várat magára.
☝️Tegnap Siófokon már miniszterelnök úrnak is megköszöntem a kormány támogató…

Jó itthon lenni Szegeden. És jó volt találkozni itt élő fiatalokkal. Arról beszélgettünk, hogy milyen lehetőségeik vannak most és milyenek lesznek, ha majd családot alapítanak. Köszönöm a meghívást a…

Isten éltesse névnapja alkalmából Nagykovácsi Polgármester asszonyát, Kiszelné Mohos Katalint, akivel fát ültettünk ma közösen!
És persze Isten éltessen minden Katalint

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média