Zalaegerszegen járva nem hagyhattam ki a ZalaZONE járműipari tesztpályát sem! A pálya komplexitásában már most kiemelkedik a többi tesztpálya közül és még most is épül, szépül. Hazai és nemzetközi cégek számara egyaránt lehetőséget biztosít a jövő járműveinek és kommunikációs technológiáinak tesztelésére. A tesztpálya egyes részein mérnökök vizsgálják az autók viselkedését különböző körülmények között. Ez az a hely, ahol már az önvezető autók tesztelése is történhet.

Ádám Veronika professzor asszony mától Zala megye díszpolgára!
Zalaegerszegre látogattam, ahol a Zala Megyei Közgyűlés elnökével, Dr. Pál Attilával díszpolgári címet és kitüntetéseket adtunk át. Olyan…

🤝 Megtisztelő, hogy az első Magyar Jogi Könyvszalon pódiumbeszélgetésén Stumpf István kormánybiztos úrral közösen folytathattunk eszmecserét a konzervatív állam és közjog magyarországi…

Stop Pécs Pride!!!
Békés polgári nagygyűlésen tiltakoztunk ma Pécs főterén a provokáció, az erőszakos LMBTQ-propaganda és a Pécs Pride ellen.
️Pécsett is kiállunk a gyermekvédelmi törvény mellett,…

“Csonka torony nyúlik a felhőbe, rajta pihen a nap lemenőbe': rá-ráveti visszanéző fényét, mintha látnám ősapáim vérét.” - írta szülővárosáról Arany János.

A hétvégén Nagyszalontára vezetett az utam,…

Tegnap este a Délvidéki Ifjúsági Találkozón jártam Péterrévén, ahol a Kárpát-medence jelenéről, jövőjéről, és a magyarság előtt álló kihívásokról beszélgettünk az esti koncertek előtt.
Az ifjúsági…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média