🧱 #OtthonteremtésiProgram #otthonfelújítás #acsaládokértdolgozunk

A kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, gyermeket vállalni és nevelni, saját lakást, házat vásárolni vagy épp felújítani azt.

A családtámogatások közül - az adókedvezményektől egészen az ingyenes tankönyvekig - kiemelkednek a lakástámogatások, amelyek összege 2021-ben megközelíti a 250 milliárd forintot, ami a 2010-es szinthez viszonyítva közel 70 százalékos emelkedést jelent.

Ennek egyik legújabb eleme az otthonfelújítási támogatás, aminek maximális összege 3 millió forint lehet. Ez azért is nagyszerű lehetőség, mert a járványhelyzet a családokat anyagilag is megviselte, de így nem kell elhalasztani a tervezett felújításokat.

Szabina és András Debrecenben élnek és családi házuk felújításához veszik igénybe a támogatást: új, beépített konyhabútort csináltattak, kifestették a helyiségeket, kicseréltették az ajtókat és a burkolatot és klimatizálták is az otthonukat.

Novák Katalin miniszter asszonnyal örömmel láttuk, hogy a kormány tervei nem csak papíron, de a valóságban is valóra válnak és igazi segítséget jelentenek a családoknak.

Szabináéknak köszönjük a vendéglátást, igazán jól éreztük magunkat!

Orbán Viktor miniszterelnök tizedik szamizdatja a pedofíliaellenes, gyermekeinket radikálisan védelmező törvény kapcsán került publikálásra.

️ A mostani kampány hazánk ellen újabb bizonyíték arra,…

Újabb jó hír a komlóiaknak!

Polics József Komló polgármestere aláírta annak a 173 millió forintos energetikai korszerűsítésnek a kivitelezői szerződését, amely többek között a KBSK-n található…

A svájci IMD intézet versenyképességi rangsorában öt helyet javított Magyarország. Ez annak köszönhető, hogy a válságot adócsökkentésekkel, munkahelyek védelmével, a beruházások ösztönzésével kezeltük…

A mai frakcióülésünk fő témája a gazdaság újraindítása.

A járvány utáni időszak kiemelt feladataként tekintünk erre - mondta Kocsis Máté Debrecenben, a Fidesz-KDNP frakcióülésén.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média