Ahogy várható volt az Angol sajtó hisztizik, mert itt tisztességes lelkivilágú gyerekek vannak.
Hiszen magyar ember csak is Isten és a kedvese előtt térdel!
A nemzeti összetartozás napja nem is lehetett…
Az Ember és bioszféra nevű ENSZ környezetvédelmi világkonferencia.
ℹ Még abban az évben a környezetvédelem világnapjává nyilvánították június 5-ét. Az üzenet pedig még ennyi idő után is aktuális, sőt ☝️
És ilyenkor szokott felmerülni, hogy okés, de mit tehetek én? 
Pár tanács tőlünk: komposztálj, ültess fát, szervezz szemétszedési akciót! Mi szervezeten belül ezeket már mind megtettük 
Ahogy várható volt az Angol sajtó hisztizik, mert itt tisztességes lelkivilágú gyerekek vannak.
Hiszen magyar ember csak is Isten és a kedvese előtt térdel!
A nemzeti összetartozás napja nem is lehetett…
A magyar kormány minden intézkedés mögött embereket lát. Úgy áll minden kérdéshez, hogy itt családokat kell megvédeni.
👉Ez a mentalitás tükröződik a szankciókkal szembeni magatartásban, a honvédelmi…

️ Hatalmas elismerés Magyarország és az Alapjogokért Központ számára is, hogy Budapesten rendezhették meg az első európai CPAC-et – hangsúlyozta Schmidt Mária, Széchenyi-díjas magyar történész, a…
Zente mindennapjai
Ő itt Zente. 
Szegeden él. 9 éves.
️
És pontosan ennyi ideje rajong a tűzoltókért. 
A legelső, tisztán kiejtett szava a „tűzoltó” volt. De beszélni sem tudott még, amikor a sziréna…
Vicsek Ferenc: Az MLSZ rasszista fiatalkorúakkal töltötte meg a Puskás Arénát
BL döntős a a Győri Audi ETO KC! Gratulálunk! 👏
Ahogy ígértük, a mérkőzésen mi is ott voltunk 
NEKED KELL JÖVŐT VÁLASZTANI
️
Nemzeti színekben állsz
️ Vagy 🏳️
-os karszalaggal térdelsz a BLM meg a éppen aktuális mainstream hiszti előtt
Mindennapi elmebetegeink
Bizony Vicsek elvtárs, most már bevallhatjuk, hogy az MLSZ titkos emailben kizárólag rasszista gyerekeket toborzott. Külön kitétel volt, illetve hogy a szülők Fidesz szavazók…
️🤍
BÜSZKÉK VAGYUNK GYERMEKEINKRE!
A magyarok megvetik a rasszista mozgalmakat, a BLM egy ilyen.