Mai napon mi is visszaküldtük kitöltve a nemzeti konzultációt!
Számomra teljesen érthetetlen az ellenzék konzultáció ellenes kampánya. Ugyanis a kérdéseket lehet támogatni és nem támogatni. Tehát…
Ezek voltak az elmúlt két év leginkább támadott sérülékenységei
Amerikai, brit és ausztrál kiberszervek és az FBI közös biztonsági figyelmeztetést adtak ki az elmúlt évek Top 30 leggyakrabban kihasznált sebezhetőségről az Egyesült Államok kormányzati rendszereiből származó adatok alapján.
Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy a kiberbűnözők az elmúlt év során fellendült távoli munkavégzéshez köthető biztonsági réseket igyekeztek leginkább kihasználni (pl.: VPN vagy felhő-alapú szoftverek). A támadók idén is folytatták a határvédelmi eszközök hibáinak felderítését és kihasználását, többek között Microsoft, Pulse, Accellion, VMware, és Fortinet termékek álltak a célpontban.
A figyelmeztetés mellett védekezési javaslatok is találhatóak, amelyek közül az elsődleges természetesen a biztonsági frissítések mielőbbi telepítésének fontossága.
Ahol a frissítések telepítése különböző okok miatt nehézkesebb, a lehetséges kompromittálódás nyomainak felkutatását kell fókuszba helyezni, valamint javasolt mielőbb incidenskezelési és helyreállítási eljárásrendet készíteni.
A részletekért katt ide:
️
https://nki.gov.hu/it-biztonsag/hirek/ezek-voltak-az-elmult-ket-ev-leginkabb-tamadott-serulekenysegei/
Mai napon mi is visszaküldtük kitöltve a nemzeti konzultációt!
Számomra teljesen érthetetlen az ellenzék konzultáció ellenes kampánya. Ugyanis a kérdéseket lehet támogatni és nem támogatni. Tehát…
Tények.
Végül mégis kiengedték az előzetes letartóztatásból azt a három fiatal migránst, akik megerőszakoltak egy 16 éves lányt az alsó-szászországi Leerben. De a Nyugat…
Újabb vaskos botrány tört ki Németországban!
Nem adjuk a jövőnket! Neked!
Katának lósáv a Dunára megjár, ugye?
Csak kérdezem.
Elképesztő gazdagságával henceg Karácsony Gergely helyettese, kilovagol a tengerből, erről mutogat videót... Vajon néhány nap múlva lesz bőr a képén diktatúráról és szegénységről hazudozni?
Így néz ki…
Mindeközben az Index találkozása a minőségi újságírással
️
KonVerzió Mindeközben: sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk, hogy az Index fedélzetén komplett idióták dolgoznának 
Ahogy nézem a fővárosi trendeket, kicsit aggódom!
Karácsony szereti a biciklit, ezért telerajzolja a várost kerékpársávval.
Tüttő Kata meg lovagolni szeret a vízben (tengerben).
Mi lesz a következő lósáv…