Hszi Csin-ping úr, a Kínai Népköztársaság elnökének ünnepélyes fogadása az Oroszlános Udvarban.
(Fotók: Sándor-palota)
A héten egyhetes körútra érkezett Európába Hszi Csin-ping kínai elnök, az út során pedig tárgyal Macron francia és Vucic szerb elnökkel, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, valamint a csak emiatt Párizsba utazó Ursula von der Leyen bizottsági elnököt is fogadta. A kínai elnök utoljára 2019-ban járt hivatalos úton Európában, akkor Görögországba látogatott. A mostani európai látogatás azért is kiemelt jelentőségű, mert a koronavírus-járvány kitörése óta mindössze tízszer látogatott külföldre a kínai államfő. A diplomáciai körút okán a Nézőpont Intézet gazdaságkutatói az Eurostat külkereskedelmi statisztikái alapján megvizsgálták, hogy gazdasági szempontból mit is jelent Kína az európai gazdaságnak.
1. Húsz év alatt az EU és Kína között a kereskedelmi forgalom a hatszorosára növekedett, a külkereskedelem belső arányait tekintve pedig Kína súlya megduplázódott
2. Kínából a hollandok, a németek és az olaszok importálnak legtöbbet az EU országai közül
3. Az EU-ban a német, a francia és a holland gazdaság a legnagyobb haszonélvezője Kína piacának
4. Az uniós országok teljes behozatalának tekintetében Hollandia, Szlovénia és Csehország a leginkább Kína-függő, míg az exportban a németek, az írek és a finnek élnek leginkább Kínából
A teljes közlemény az alábbi linken olvasható:
https://nezopont.hu/nezopont-gazdasagi-teny-europa-ket-evtized-alatt-megduplazta-kina-fuggeset/