Dobrev Klára bemutatta a DK oktatáspolitikai programját, elhallgatva, hogy amikor ők voltak kormányon, ezt tették oktatásügyben:

Ezernél több iskolát és óvodát zártak be
Megszüntettek 748 iskolát, 1151 iskolának pedig elvették az önállóságát, amely 90 ezer diákot érintett. 283 óvodát is bezártak.

14 ezer tanárt tettek utcára
Gyurcsány Ferenc második kormánya a ciklusa során több mint 14 ezer tanárt, valamint 1191 óvodapedagógust menesztett.

Felsőoktatási tandíjat vezettek be
Bevezették az egyetemi tandíjat, amelynek következtében a hallgatók tüntetésbe kezdtek, mert az ellehetetleníti őket.

Egy havi bért vettek el a pedagógusoktól
Gyurcsány Ferenc jelentette be, hogy nem fizetnek többé 13. havi bért a közszférában dolgozóknak, így a pedagógusoknak sem.

Megdrágították a tankönyveket
Eladták a Nemzeti Tankönyvkiadót, az általános iskolások 20, a középiskolások 30 ezer forintot is fizethettek a tankönyvekért.

A közép-ázsiai együttműködés soha nem volt még annyira fontos Európa számára, mint most, amikor biztosítani kell a Kelet és Nyugat közötti összeköttetéseket.

Mikayil Jabbarov azeri gazdasági…

A baloldali FAKE NEWS gyárnak
Fülembe jutott, hogy – a persze teljesen független és objektív baloldali sajtó – arról akar írni, hogy én vagyok az akadálya a magyar-német kapcsolatok fejlesztésének.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média