Aggódnak a Momentumban: jelen állás szerint Cseh Katalin nem jutna ki az Európai Parlamentbe.
Úgy sajnáljuk...ja, nem ide



Dobrev Klára ma bemutatta a Gyurcsány-párt környezetvédelmi és energiapolitikai programját.
Amikor ők kormányoztak, ilyen eredményeket értek el ezen a területen:
1. 8 év: 15x gázáremelés
A baloldali kormányok 15-ször emelték meg a gáz árát 2002 és 2010 között. Nyolc év alatt a kormányaik összességében a háromszorosára emelték a gáz árát. Pedig Lendvai Ildikó 2002-ben, Gyurcsány Ferenc pedig 2006-ban ígérte azt, hogy nem lesz gázáremelés.
Csak 2008-ban négyszer emelte meg az akkori Gyurcsány-kormány a gáz árát.
2. Miniszterelnöki casting, közben az oroszok Mol-részvényt vásároltak
Amíg 2009 március végén-április elején az akkori kormánypárt, az MSZP a saját miniszterelnöki castingjával volt elfoglalva addig, az osztrák OMV eladta a Mol-ban lévő teljes, 21,2 százalékos részesedését az orosz Szurgutnyeftyegaz számára.
3. Gyurcsány Ferenc cégének olcsó, a lakosságnak drágább áram
2008 tavaszán derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc cége, a Motim Zrt. is tagja annak a nagyvállalati körnek, amely olcsóbban jut hozzá az áramhoz.
Előtte a 2006 augusztus 1-től a Gyurcsány-csomag miatt a villamos energia lakossági ára is nőtt, 10-14 százalékkal lett drágább.
A baloldali kormányok 2002-2010 között kétszeresére emelték a villamos energia árát.
4. A Gyurcsány-kormány szüntette meg a vörös iszap veszélyes anyag besorolását
A vörös iszap az Ajkai vörösiszap-katasztrófa előtt évekkel korábban még veszélyes anyagnak számított Magyarországon. Azonban ezt a besorolást a Gyurcsány-kormány – EU-s irányelvekre hivatkozva – megszüntette.
/posztok.hu

Miért orbánozik hétpofára a magyarországi zsidóság?

😮 Nagy Ervin m€gerősítette:
Orbán tehet a kiütéséről!


c. matinéjukat, ahol a csúnya EU ellenes reakciós hazugságokat leplezték le
Maglód és Kőbánya! 
