️EGYRE TÖBBEN VÁRJÁK ORBÁN VIKTOR VÁLASZTÁSI GYŐZELMÉT

Emelkedett azok aránya Magyarországon, akik Orbán Viktor győzelmére számítanak az április 12-ei országgyűlési választáson – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. Ezzel tovább nyílt az olló a regnáló miniszterelnök aktuális kihívójához képest, hiszen Magyar Péter sikerében a korábbinál is kevesebben hisznek.

Egyre több jel utal arra, hogy már a Tisza Párt környékén sem hisznek Magyar Péter választási győzelmében. Amellett, hogy már az ellenzékhez köthető kutatóintézetek is egyre óvatosabban nyilatkoznak a kérdésben, a Tisza holdudvarában is megkezdődött a nyilvánosság felkészítése az ellenzéki vészforgatókönyvre azzal, hogy már jó előre választási csalással vádolják meg a kormánypártokat.

A Nézőpont Intézet múltheti közvélemény-kutatásának eredményei szerint is megalapozott ez az ellenzéki elbizonytalanodás. Tavaly novemberhez képest ugyanis 50 százalékról 53 százalékra nőtt a teljes népességben azok aránya, akik szerint ismét Orbán Viktor nyeri a következő országgyűlési választást, miközben egy százalékponttal kevesebben gondolják ugyanezt Magyar Péterről. Mindezzel párhuzamosan csökkenni látszik a kérdésben bizonytalanok aránya is.

Minthogy a pártok támogatottságában az utóbbi időben érdemi elmozdulás nem történt, a Nézőpont Intézet múlt héten publikált január eleji adatok szerint a Fidesz stabilizálta előnyét a Tisza Párttal szemben, így nem meglepő, hogy a választáshoz közeledve egyre többen számítanak Orbán Viktor győzelmére.

A kutatás az alábbi linken olvasható:

https://nezopont.hu/hu/tevekenysegeink/kozvelemeny-kutatasok/egyre-tobben-varjak-orban-viktor-valasztasi-gyozelmet

Na, akkor „vége van, kicsi”? És ezt már ők is beismerték? Csak mert megvették a mostvagysoha2030 és a kireszavazzak2030 domain címeket. Ez márpedig azt jelenti, hogy a 26-ot elengedték, csak éppen a…

Ide vezet a politikai hergelés. Nagyon komoly baj van a balos, komcsi fejekben.

Már több mint 89 ezren követik az újságírói oldalamat! Nagyon köszönöm az eddigi támogatásukat, és kérem Önöket, hogy a jövőben is maradjanak velem! Nagyon kemény időszak előtt állunk, ezért mindennél…

Ez mostanában lett trend:
az emberek megkérik a ChatGPT-t, hogy generáljon nekik egy „hozzájuk illő” barátnőt vagy barátot, vagy, hogy elképzelje őket egy jövőbeli családként.

Egy leszbikus pár is…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média