Köszönjük Dr. Petri Bernadett miniszteri biztos asszonynak, hogy elfogadta meghívásunkat.
Részletes beszámoló az alábbi posztban
️
️
A Nézőpont Intézet meghívására egy sajtó háttérbeszélgetésen vettem részt.
Témáink között szerepelt Ursula von der Leyen #SOTEU2025 beszéde, az uniós intézmények működésével kapcsolatos jogállamisági problémák, a nyomásgyakorlás céljából indított jogi eljárások hazánk és a konzervatív kormányok, politikai erőkkel szemben, ezen belül pedig különösen az uniós források kérdése.
Tavaly ősszel Budapesten a magyar elnökség versenyképességi nyilatkozatát az EU teljes vezetése elfogadta. Így az, hogy Ursula von der Leyen még mindig a versenyképességi politika elindításását hangoztatja, annak beismerése, hogy eddig semmit sem tett Európa egyik súlyos válságának a megoldására.
Fontos megállapításokat tett Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet igazgatója is, aki friss kutatásuk eredményeit ismertette. Ezek szerint a kilenc közép-kelet európai tagállamban a többség lemondatná Ursula von der Leyen-t, és negatív véleményük van a Bizottság munkájáról is. Ukrajna uniós csatlakozását és katonai támogatását pedig a közép-kelet európai régió országainak többsége elutasítja. Zemplényi Lili Naómi az uniós intézmények jogállamisági visszaélései közül emelt ki néhány lényeges példát.
Egyre inkább fogy a levegő az Európai Bizottság jelenlegi vezetése körül. A sokasodó bizalmatlansági indítványok, az állampolgári elégedetlenség különösen értékessé teszi, hogy van patrióta alternatíva, amely megmutatja: létezik jó modell az Európai Unió működtetésére.
Patriots for Europe
/posztok.hu







