Ez nagyon gáz! Peti fotójára, (a magyar címert lecserélhetné EU-sra) több lájkot kapott mint Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo együtt! 
️ Megint túltolták a központi utasítást a tiszások és…
Ma délelőtt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke évértékelő beszédet tartott az Európai Parlamentben.
A Nézőpont Intézet hat pontban összefoglalta, mit jelenthet mindez többek között magyar nézőpontból:
1. A Bizottság elnökasszonya kiállt az orosz fosszilis energiáról való leválás politikája mellett, mely azonban az ukrán-orosz háború elején is tapasztalt energiaár-dráguláshoz és ellátásbeli bizonytalansághoz vezetne.
2. Európa versenyképessége továbbra is csak szavakban fontos: ezt a Bizottság által teljesítendő célt már egy évvel ezelőtt megfogalmazta a Tanács az ún. budapesti nyilatkozatban, von der Leyen azonban azóta sem tudott jelentős eredményeket bemutatni.
3. Von der Leyen álláspontja szerint Európa a lehető legjobban jött ki az USA-val kötött kereskedelmi megállapodásból, miközben az európai érdekeket szem előtt tartók joggal aggódnak amiatt, hogy az Európai Unió a világ balekjává vált.
4. Előrevetítette, hogy Brüsszel Washington helyébe lép: növelni fogja a médiára szánt finanszírozás összegét, a USAID források kivonása után a globális nyomásgyakorló szervezetek fő finanszírozójává kíván válni.
5. Von der Leyen felvetette a bővítés előtt álló országok, így Ukrajna közös piacba való integrációját. Ez az elképzelés nem azonos a magyar miniszterelnök által megfogalmazott elképzeléssel, ami az Európai Uniót körkörös szerkezetként vizionálta, amelyben Ukrajna csak a külső, biztonsági és energiabiztonsági körnek a tagja, nem pedig a közös piacnak.
6. A Bizottság elnöke szerint le kell rázni „az egyhangú döntéshozatal béklyóját”, és „bizonyos területeken, például a külpolitika területén el kell mozdulnunk a minősített többség felé”. Ez csak a Szerződésektől való eltéréssel lehetséges, ami a tagállamok, így Magyarország érdekérvényesítésének megkerülését célozza.
Fotó: AFP/Raigo Pajula
Ez nagyon gáz! Peti fotójára, (a magyar címert lecserélhetné EU-sra) több lájkot kapott mint Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo együtt! 
️ Megint túltolták a központi utasítást a tiszások és…
️Giró-Szász Áron, az Axioma Központ alapítója a Rálátás podcast vendége volt! A beszélgetés itt hallgatható meg.
️
👉 Egyre több fiatal…
Évértékelő beszédet tartott Ursula von der Leyen. A háborúpárti vezető hosszan sorolta, hogy az EU egyszerre fogja megmenteni Ukrajnát, megbüntetni Izraelt, újjáépíteni Gázát, és megvédi az „európai…
20 perce hallgatom Ursula von der Leyen Uniós évértékelőjét. State of the Union - a szövetség saját ügyeiről szóló beszámoló.
Erre kapok egy együgyű beszéde: egy ügy szerepel benne: Ukrajna.
Köszi
👉👉👉A szemünk előtt született meg Gyurcsány Ferenc újabb kiadása: Magyar Péter
👉👉👉Persze a bukott szocialista kormányfő csak a választások után ismerte be, hogy csúnyán átvert minket. Magyar…
Kormányváltás lengyel módra?
Magyarországon lehetetlen, ennek pedig két alapvető oka van:
1. A mai magyar ellenzék vezére egy morális, emberi csődtömeg! Egy olyan alak, akivel a személyiségéből adódóan…