„A szurkolókra is büszke vagyok, mert szükségünk volt rájuk és sokat…
„A szurkolókra is büszke vagyok, mert szükségünk volt rájuk és sokat…
„A pályáról sajnos nem túl pozitívan jöttem le…”
️

Reagált a klinika szakpszichológus a Vogel Evelin által…
A magyar diplomácia vezetője elmondta: gyakorlatilag semmi sem sikeredett abból, amit a nemzetközi közösség, illetve…
Mindkét politikai oldaltól ugyanazt a jellemrajzot kaptuk Magyar Péterről
„Légy jelen!” – Pénteken kezdődnek a Katolikus Társadalmi Napok
tinyurl.com/4mj5st72
Ismét az Egyesült Államokba látogatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, mostani útja ugyanakkor a korábbiaknál is nagyobb hatást…
A Duna tetőzése elhagyta Magyarországot, azonban a készültségi fokozatokat szombat délutánig fenntartják – mondta Rétvári…
A Tisza Párt elnökéről egyre több dolog derül ki, ami alapján nem biztos, hogy az, akinek látszik, vagy akinek látszani akar.
Ő volt az is, aki…