Ő itt a képen John Mullaney, a Coventry City futballcsapatának talán legkülönlegesebb szurkolója. 🩵

2001-ben, mikor kedvenc csapata kiesett a Premier League-ből, Mullaney ugyanis készített egy táblát, amit a síró drukkerek közt felmutatott. A táblán csak ennyi állt: „Visszatérünk!” 🙏

Eltelt azóta 25 év, a Coventry megjárta a negyedosztályt is, és sokan elpártoltak a klubtól. De nem Mullaney. 💪

Mert végre a Coventry lett az angol másodosztály bajnoka, ami azt jelenti, 25 év szünet után visszatér a csapat a Premier League-be. 👏

John Mullaney pedig most is ott volt a lelátón egy táblával. Azon csak ennyi állt rajta: „Visszatértünk!”

"Végre arról beszélünk, aminek értelme van!" - Itt a nagy kibeszélő Polbeat!

Ismét erős Polbeatet rögzítettünk az R56-ban, Both Hunorral, Szabó Gergővel és Huth Gergellyel, de…

A hegyeshalmi határátkelőhely akadálymentesítéséről jelent meg felhívás az uniós közbeszerzési értesítőben. A hirdetmény egy rövid autópálya szakasz építését is tartalmazza.

: Lázár János/Facebook

Új korszak a gyorséttermekben: italokkal csábít a McDonald’s

A McDonald’s és versenytársai egyre inkább a látványos, prémium italokra építik növekedésüket. Az új, testre szabható frissítők és…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye