Gianluca Zambrotta, a 2006-ban világbajnoki címet nyerő olasz labdarúgó-válogatott védője nemrég a BSMT podcastben beszélt súlyosan eldeformálódott lábairól.

A most 48 éves korábbi futballista – aki többek között a Juventust, a Barcelonát és a Milant is erősítette – elmondta, többnyire megúszta a súlyos sérüléseket, de a térdeit háromszor is műteni kellett, és mindkettőből hiányzik a belső meniszkusz.

Elmondása szerint emiatt, illetve genetikai okokból alakulhatott ki a lábaiban a rendellenes állapot. A közeljövőben várhatóan megműtik, és a tervek szerint a beavatkozás során több helyen eltörik a csontjait, majd lemezekkel próbálják késleltetni a lábprotézis beültetését.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye