Az Európa Tanács nem más, mint Európa lelkiismerete! ️
Az Európa Tanács új főtitkára, Svájc korábbi államelnöke, Alain Berset megkezdte öt éves mandátumát!
Sok sikert főtitkár úr!
Görgess tovább!
Átadták a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium új épületszárnyát és tornacsarnokát, a négymilliárd forintos beruházás állami támogatásból valósult meg. Az eseményen Semjén Zsolt…
A korábbi évek hagyományait követve, idén is az aradi hősök emléktáblájánál helyeztük el a Fidesz és a Siófoki Polgári Kör koszorúit, majd a meggyújtott mécsesekkel emlékeztünk a vértanúkra. TISZTELET…
A kormány 8️⃣ millió forinttal támogatta az Arany János utcai játszóter megújulását Nagykovácsiban.️ A játszótér egy óriás akadálypályát és köteles mászót is kapott.🙌 Felújítjuk a budakörnyéki…
Zenetudomány egy modern kolostorban. Átadták Kecskeméten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zenepedagógiai Intézetének otthont adó egykori ferences kolostorépületet. A felújítás a kormány…
Erős honvédség kell! 💪 Újabb tíz Gidrán érkezett Tatára. A robbanásvédett jármű repülőgéppel is szállítható és akár 120 kilométeres sebességgel is képes haladni. Összesen háromszáz darab Gidránt kap a…
Az Idősek Napja alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntöttük 𝐀́𝐬𝐳𝐚́𝐫 szépkorú tagjait. Ezen a különleges napon hálánkat és elismerésünket fejeztük ki mindazért a gondoskodásért és értékért…