☝️️Nagy lendülettel készülünk Tusványosra, ahol, minden szinten újratervezzük a nemzeti
elkötelezettségű politika jövöjét
👉🎙️Nagyinterjút adtam az erdélyi Krónika
újságnak
👏Köszönöm Rostás Szabolcsnak!

„Együtt szidtuk az Orbán-kormányt a főnökömmel, most mégis azt mondta, hogy keressek új munkahelyet.” – áll abban az üzenetben, amit az előbb kaptam itt a Facebookon.

Nem egyedi történet. Egyre több…

Az ukrán EU-csatlakozást szófogadva lepacsizták.
A Marci bácsi ügyben gyáván lapítanak.
A közjogi méltóságok üldözésében hasítanak.
A kamatstopnak és a benzin-árstopnak kampó.
Helyette van budapesti…

Pokol Béla, az MTA doktora nyílt levélben tiltakozott 42 egyetemi oktató felhívásával szemben, amiben a magyar alkotmányos szervek vezetőinek eltávolítását követelik, vagyis alkotmányos puccsra hívnak…

Ezek szerint a kormány úgy látja, olyan jól megy a gazdaság, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak nincs szükségük kamattámogatott hitelre. Ugye?

Hallgat a Tisza- kormány propagandasajtója a Szőlő utcai botrányról, mert a Magyar-klán érintett lehet

👏Szívből gratulálunk a Patrióták pártcsalád legrégebbi tagpártjának, az osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) a 70. évfordulójához.

Osztrák patrióta barátainkkal együtt küzdünk az illegális migráció ellen,…

Patrióták Bécsben. A Patrióták egyre több országban bizonyítják, hogy van valódi alternatíva a brüsszeli elittel és a fősodorral szemben. Mi továbbra is a nemzeti szuverenitás, a józan ész és az…

A Mozgás Éjszakája

Egy hete volt a Mozgás Éjszakája, amit már 80 különböző városban rendeztek meg. Több tízezren élték át az éjszakai sportolás különleges élményét a zumbától a spiningen át a…

Köszönjük hosszú, lelkiekben gazdag szolgálatodat!

“Elbúcsúzik szolgálati helyétől és nyugállományba vonul dr. Szaradits József plébániai kormányzó atya, akit püspöke köszönete nyilvánítása mellett…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média