Kampánystart Dél-Budán
Kövér László, Házelnök úr volt a vendégünk Budafokon
Kocsondi Márk, a budapesti 10. választókerület elnöke kezdeményezésére, Mészáros Nóra vezetesevel kerekasztal-beszélgetést tartottunk a választások jelentőségéről.
Kockán forog minden, amit elértünk a rendszerváltozás óta eltelt időben. Sőt Magyarország kitüntetett helyet foglal el a nemzetközi, új jobboldali, patrióta építkezésben is, ami abból is látható hogy milyen jelentős erők kivánják megbuktatni az Orban-kormányt.
️Magyarországnak és szövetségeseinek nem lehet kétséges: a FIDESZ a biztos valasztas

Szeressük, tiszteljük és óvjuk a természetet! Ez a mi közös felelősségünk.

A Tisza Párt a progresszív adóemeléssel egy tipikus baloldali programot valósít meg.

Velük mindenki rosszul jár, aki dolgozik és/vagy gyereket nevel. A többkulcsos adó többlet terhet rak a családokra,…

A Tisza nem tudna nemet mondani Brüsszelnek
Ne hagyjuk, hogy átverjenek!

A Szada-Veresegyház elkerülő út kapcsán az érintett önkormányzatok vezetőivel és az Építési és Közlekedési Minisztériummal egyeztettünk.

Abban egyetértettünk, hogy a legfontosabb az ott élők…

Minden beigazolódott, amiről eddig szó volt: a Tisza adóemelésre, az édesanyák szja-mentességének eltörlésére, az otthontámogatás megszűntetésére készül! Nem más vallotta be, mint a Tisza volt…

- Szijjártó Péter -

A NATO nem része az ukrán konfliktusnak és nem is szabad, hogy részévé váljon, ezért Mark Rutte kijevi mondatai felháborítóak és botrányosak! Felszólítjuk a NATO főtitkárát, hogy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média