☝️Az Ázsia-Európa Politikai Fórum európai társelnökévé válaszottak a szervezet 6️⃣. budapesti ülésén
A kétnapos ülésen 1️⃣5️⃣ ázsiai ország 2️⃣0️⃣ pártja illetve a Patrióták Európáért és az Európa Tanács Konzervatív és Patrióta frakciója ( ECPA) pártjai képviseltették magukat
Az eseményt köszöntötte Andres Pastrana, volt kolumbiai elnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé ( CDI) elnöke és Gál Kinga, a FIDESZ alelnöke!
A rendezvényt megelőzően az újonnan alakult Konnektivitás Barátai Alapítvány “Konnektivitás Dijakat” adott át kiemelkedő ázsiai és európai személyeknek és Bóka János, Európaügyi miniszter köszöntötte a vendégeket
Az esemény zárásaként Kövér Laszló, házelnök fogadást adott a résztvevők tiszteletére!

Brüsszel egy háborús Európát épít - az osztrák képviselő megint odacsapott az uniós vezetésnek

Köszönjük, Beregszász!

Érzelemdús nap volt. Egyetemi táblaavatóval, Hankó Balázs miniszter úr hazafias beszédével, az MCC középiskolásainak tartott előadással, és az 5. MCC Kárpátalja…

A TISZA adóemelési tervei miatt még fontosabb a Nemzeti Konzultáció, ezért december 7-ig meghosszabbítjuk.

Damaszkuszi látogatásunk végéhez közeledve köszönetemet fejezem ki a szíriai kormánynak a baráti fogadtatásért, valamint az őszinte, tiszteletteljes és előremutató párbeszéd lehetőségéért.…

Tegnap hosszú napunk volt. Moszkvából egyenesen Nyíregyházára vitt az út.

Új helyzet van. Miközben a brüsszeliek egymást túllicitálva vágják maguk alatt a fát, mi az évek alatt következetesen…

A magyar vállalkozásoktól 3700 milliárd forinttal több adót szedne be a Tisza!

Ez a radikális baloldali adóemelés a magyar vállalkozások tudatos tönkretétele.
Drasztikusan megemelnék a társasági adót.
Új…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média